Sport

2015.05.17. 15:18

A Professzor higgadtságra int

A franciák négyszeres világbajnoka szerint továbbra is nagy üzlet a száguldó világcirkusz.

A franciák négyszeres világbajnoka szerint továbbra is nagy üzlet a száguldó világcirkusz.

A tavalyinál is mélyebbre süllyedt az előző néhány év Forma–1-es sikercsapata, a Red Bull, amely mostanság mást sem csinál, csak kárál, és motorszállítóját, a Renault-t ostorozza. A francia gyártó nagykövete, a négyszeres vb-első Alain Prost a Kelet-Magyarországnak a Spanyol Nagydíj hétvégéjén leszögezte: nem ezt tartja a megfelelő gyógyírnek.

Megbízhatóbb kell

Tény, hogy az F1 motorgyártói közül a Renault reagált a leggyengébben a tavalyi formulaváltásra. Míg a Mercedes-csillag azóta magasabban szárnyal mint valaha, s az idei évre összekapta magát a Ferrari is, addig a franciák 1,6 literes, V6-os turbós hibridje továbbra is katasztrofális. Érdemi eredmény semmi, csak a folyamatos perpatvar, Prost – akit 1984-ben még Tadpole-nak (Kisbéka) csúfolták a McLaren szerelői, öt évvel későbbtől viszont már csak úgy emlegették: a Professzor – azonban higgadtságra int, ráadásul nem csak a Red Bullt, hanem az általa képviselt márkát is.

– Picit javult a helyzet mostanában, legalább a megbízhatóság terén, de javítanunk kell a teljesítményen is. Ez nemcsak a motorra igaz, hanem magára az autóra is, mert mindkét területen haladni kell. A legnagyobb hiba, amit el lehet követni, az egymásra mutogatás. Nem hibáztatni kell a másikat, hanem javulni kell, minden fronton – fújta meg kürtjét a Kelet-Magyarország érdeklődésére a francia legenda a barcelonai paddockban.

A Red Bull párosa, Ricciardo és Kvjat sorra kapja a füleseket a Renault miatt, lassan ki is fogynak a 4 darabos hajtáslánc-keretből, s a probléma hátráltatja a Toro Rosso pilótáit, a SainzVerstappen párost is. A lemaradást szakmai berkekben továbbra is 50–60 lóerőre taksálják.

– Nehéz eljutni odáig, hogy a megbízhatóság és a teljesítmény is megfelelő legyen. Ha a megbízhatóság rendben van – ez nálunk épp mostanában éri el a kívánt szintet –, akkor lehet rámenni a teljesítményre. Ahhoz, hogy a Mercedest utolérjük, időre van szükségünk. Nem tudom megmondani, hogy mennyire, de szerintem az év hátralévő része biztosan nehéz lesz számunkra… – fogalmazott a márkanagykövet.

Érdeklődő autógyártók

Prostról az a hír járja, hogy a háttérben rávette a Renault vezéreit: indítsanak újra saját, gyári csapatot, amely egyebek mellett a marketing frontján is előnyösebb lehet, mint a jelenlegi felállás a Red Bull állítólag eladásra meghirdetett csapataival.

Noha évek óta mást sem hallani, csak azt, hogy az elszabadult költségek szakadékba taszíthatják a csapatok zömét, az idén a McLaren motorszállítójaként visszatért a Honda, szüntelenül pletykálnak az Audi érkezéséről, és akár a Renault is vásárolhat egy csapatot magának: úgy tűnik, hogy az autógyártók ismét kezdik felfedezni a Forma–1-et.

– Ha valaki azt szeretné, hogy tényleg láthatóvá váljon világszerte sok-sok országban, annak nagyon megéri a Forma–1, mert ilyen tekintetben ez a sport még mindig olcsó. Van sok dolog, amelyeken változtatni kellene, de úgy gondolom, hogy ez a sportág továbbra is kiváló platform – vélekedett Prost, ellentmondva azoknak, akik a magas költségek, valamint a csökkenő helyszíni és televíziós nézettség miatt az F1-es cirkusz közeli összeomlását jósolják.

- Mészáros Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!