Sport

2015.05.01. 12:52

A szakadékba zuhanhat a Szalka

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A szatmáriakra sorsdöntőnek titulálható mérkőzés vár – Hajdúböszörményben.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A szatmáriakra sorsdöntőnek titulálható mérkőzés vár – Hajdúböszörményben.

Ég a ház. Sőt, szinte már lángol. A Mátészalkai MTK NB II-es férfi kézilabdacsapata a szakadék szélén táncol – ha az Észak-keleti csoport soros fordulójában elbukja a hajdúböszörményi túrát, nos, akkor nincs tovább. A szatmáriak hosszú idő után valóban búcsúzni kényszerülnek. Azt csak halkan jegyezzük meg, a Falcsik-legénység esetleges sikere roppant jó jönne az ugyancsak a megkapaszkodásért hajtó Fehérgyarmat, Tiszavasvári triónak, amely már pénteken letudta soros mérkőzését.

Ugyanakkor a kisvárdaiak nem sokáig szunyókálhatnak szombaton, délelőtt 11-kor már Miskolcon lesz jelenésük. Az ötödik helyen táborozó szabolcsiak még feljebb nyomulhatnak a tabellán, igaz, amennyiben elbukják a meccset, a házigazda pontszámban befogja őket.

A változatosság kedvéért ugyancsak aznap játszik a kisvárdai hölgykoszorú is, mégpedig hazai pályán – az alsóházban ragadt, szebb éveket is megélt Derecske ellen. A találkozó országos egyes ígérkezik, zongorázni lehet a különbséget a felek között, ráadásul a második pozíció megőrzése érdekében nem is lazsálhatja le a mérkőzést a Várda.

A Kölcsey DSE-Nyíregyháza mindeközben Hajdúböszörményben szerepel. A hajdúságiak minimális előnnyel előzik az ötödik diákcsapatot, amely helycserés támadást hajthat végre. Mármint, ha nyer...

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!