Sport

2015.05.20. 11:15

Az elnök élvezi a bizalmat

Nyíregyháza - A második alkalommal rendezik a kézilabda szakmai napot, egybekötve a Szabolcs Kupa döntőivel.

Nyíregyháza - A második alkalommal rendezik a kézilabda szakmai napot, egybekötve a Szabolcs Kupa döntőivel.

Tisztújító közgyűlés tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabda-szövetség. Az eseményen elfogadták a szervezet 2014. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját valamint döntöttek az ez évi költségvetésről. A közgyűlés tagjai egyhangúlag dr. Teschmayer Gábort választották meg a megyei szövetség elnökének, mégpedig újabb négy esztendőre. A megyei szövetség alelnöke Major Tamás lett. Az elnökségben helyet kapott dr. Kissné Szabó Gabriella, dr. Kovács Krisztián és Tankóczi Gyula. Az ellenőrző testület elnöke id. Székely Zoltán, munkáját Szűcs József és Gerhes Miklós segíti, míg dr. Vágó Ilonát főtitkárként tevékenykedik a jövőben.

Idevágó információ, hogy a szabolcsi szövetség immár második alkalommal, május 23-án, szombaton (kezdés: 8 óra) szakmai napot tart a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tornacsarnokában. A szakmai nap programját előadásukkal színesítik az országos szövetség munkatársai, Herczeg Béla utánpótlás szakreferens és dr. Soós Kálmán, a Játékvezetői Albizottság elnöke. Mindeközben a 2. Szabolcs Kupa döntői is lebonyolítják: a leány U13, fiú U14, valamint leány junior és fiú junior kategóriákban esedékes finálék 10 órakor kezdődnek – a Tiszavasvári úti csarnokban.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!