Sport

2015.05.15. 08:07

Grózi parádésan rajtolt

Máriapócs - Az ifjú apuka a pünkösdi Oláh-Gumi Fesztiválon is szeretne dobogóra állni.

Máriapócs - Az ifjú apuka a pünkösdi Oláh-Gumi Fesztiválon is szeretne dobogóra állni.

Az előjelek nem voltak valami biztatóak, aztán minden sínre került. Jöttek támogatók, amire nagy szükségük van a technikai sportágak versenyzőinek, így az idei bajnoki nyitányon rajthoz tudott állni Grózinger Zsolt. A remek mátészalkai pilóta a driftbajnokság szlovákiai nyitányán címvédőhöz méltó teljesítménnyel végzett az élen.

A bajnok skalpjára vadásznak

– Valóban, az esztendő kezdetén még kétséges volt az idei szereplésem, de aztán minden jól alakult – kezdte a beszélgetést Grózinger Zsolt.

– A szlovákiai versenyen igen erős, majd Európa-bajnoki szintű volt a mezőny, fel kellett kötni a gatyát. Az autó új külsőt kapott, a motor pedig egy kis pluszerőt. Sikerült is a verseny, a srácok jól dolgoztak, a Nissan rendben volt, és nagyon örülök annak, hogy győzelemmel indítottam a szezont.

Grózinak és a profi bajnokság többi pilótájának nem sok ideje maradt a felkészülésre, hiszen pünkösdkor a máriapócsi RabócsiRingen folytatódik a pontvadászat. Grózinger Zsolt már megszokta, hogy a mezőny valamennyi tagja az ő skalpjára vadászik, ami természetes is, hiszen mindenki szeretné elgyőzni a bajnokot.

– Igaz a pontos nevezési listát még nem ismerem, riválisból nem lesz hiány – kezdte válaszát a felvetésre a pilóta. – Egyébként is számomra minden ellenfél rivális, akik ellen nem száz, hanem száztíz százalékkal kell versenyezni. Most is így lesz.

A máriapócsi Oláh-Gumi Fesztiválon nem csak a driftesek, a ralikrosszozók is bajnoki pontokért fognak versenyezni, amolyan kettő az egyben rendezvény lesz.

A nézőknek remek program lesz

– A nézőknek minden bizonnyal remek szórakozást ad majd az, hogy két szakág legjobbjai fognak küzdeni. Nekünk a futamok elején a por okozhat gondot, bár a szervezők bizonyára mindent megtesznek a megfelelő minőségű pályáért. Nincs ezzel gond, azért vagyunk profik, hogy ezt is megoldjuk.

Górzinger Zsolt az utóbbi időben a korábbinál kevesebbet aludt. Az ok egy tündéri baba, hiszen bővült a család, megszületett a pici Maja. A nagy öröm mellett eltörpül az üröm, hogy alig több mint két hónapja kevesebb idő jut az alvásra.

Grózi profi, ezt is megoldja, és pünkösd hétfőjén a verseny utolsó párviadalán ott szeretne lenni, ami legalább ezüstöt jelentene számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!