Sport

2015.05.19. 07:24

Kiss Pál pünkösdi kívánsága

Új lengéscsillapítót kapott a Škoda, amelyet ismét az élre kormányozna a pilóta.

Új lengéscsillapítót kapott a Škoda, amelyet ismét az élre kormányozna a pilóta.

Mondhatjuk, sínen van Kiss Pál Tamás. A huszonhárom esztendős pilóta többszezonos, sikeres pályaautózást követően az idén szakágat váltott, és rali­krossz­autóba ült. Autó és autó, mégis óriási a különbség a két versenyzés között. A szlovákiai nyitányon hiába ment jól Kiss Pál Tamás, a technika ördöge kibabrált vele.

Ez bizony más kávéház...

Az első hazai versenyen, a húsvéti, máriapócsi második fordulóban viszont már nagy sikert ért el, hiszen a Supercars kategóriában az élen végzett. Hamarosan ismét láthatjuk a remek pilótát, illetve a riválisokat, hiszen jön a pünkösdi Oláh-Gumi fesztivál, a driftesek bajnokságának második, a ralikrosszozók pontvadászatának harmadik futama.

– Nagyon örültem a húsvéti győzelemnek, mert ilyen szak­ágváltás után nagy nyomás van a versenyzőn – kezdte a beszélgetést Kiss Pál Tamás.

– A pályaautózás és a ­ralikrossz másféle vezetői technikát követel, nem rövid folyamat a megfelelő szintre eljutni.

– Ezért is örültem annak, hogy már a második bajnoki fordulóban sikerült az élen végeznem. Igaz, kis szerencsével, hiszen Kárai Tomi autója megadta magát, így ő hiányzott a fináléból. Nagyon bízom benne, hogy a pünkösdi versenyen a mezőny valamennyi tagjának rendben lesz az autója, és a közönség izgalmas, látványos küzdelmeket láthat.

Vadonatúj fejlesztés

– A napokban Nyirádon tesztelhettük az autó új lengéscsillapítóit, amelyek végre megérkeztek – folytatta a pilóta. – Ez a legújabb fejlesztés, remélem, hogy sikerül majd az optimális beállítást is megtalálni. Egyre inkább érzem a ralikrosszt, ráadásul újabb fontos kilométerek vannak már mögöttem, így bizakodva várom a máriapócsi versenyt. Pünkösdkor is nyerni szeretnék, hiszen bár csak két bajnoki forduló van mögöttem, a bajnoki címet tűztük ki célul. Ehhez pedig futamokat kell nyerni. Bízom benne, hogy a második is meglesz a RabócsiRingen – így Kiss Pál Tamás.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!