Sport

2015.05.18. 12:58

Közel járt a versenycsúcshoz

Nyíregyháza - Szikszai Róbert az eddigi két franciaországi versenyen ragaszkodott a hatvan méterhez, Káplár János is helytállt.

Nyíregyháza - Szikszai Róbert az eddigi két franciaországi versenyen ragaszkodott a hatvan méterhez, Káplár János is helytállt.

A négy helyett „csak” három verseny vár(t) szűk egy hét alatt a Franciaországban portyázó nyíregyházi diszkoszvetőkre, de az egyik elmaradt viadalt miatt senki nem szomorkodott, hiszen nem sok értelme lett volna a megérkezést követően azonnal a dobókörbe állni.

A hétvégén aztán dupláztak a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői, akik közül a jelek szerint Szikszai Róbert igazán jól érzi magát Párizs környékén, hiszen tavaly is jó formában versenyzett Franciaországban. Az első viadalt meg is nyerte Kerekes László tanítványa, aki 61.31 méteres teljesítményével megközelítette a lengyel Andrzej Krawczyk 2006-os versenycsúcsát (61.93), és meg is nyerte a viadalt. Káplár János 58.70 méterrel a harmadik helyen végzett.

A másnapi folytatásban már nem ment annyira jól, de a hatvan méterhez így is csak két centi hiányzott, az 59.98-as eredmény a második helyezéshez volt elegendő Szikszai számára. Káplár kezéből 55.17 méterre szállt a szer, ez hatodik helyezést ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!