Sport

2015.05.21. 15:39

MK-döntő - Az MLSZ szerint félreértésből fakadt a dulakodás

Budapest, 2015. május 21., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki közleménye szerint egy félreértés vezetett a szerdai Magyar Kupa-döntő lefújását követően kialakult dulakodáshoz, melyben Joan Carrillónak, a Videoton FC vezetőedzőjének fia is érintett volt.

Budapest, 2015. május 21., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki közleménye szerint egy félreértés vezetett a szerdai Magyar Kupa-döntő lefújását követően kialakult dulakodáshoz, melyben Joan Carrillónak, a Videoton FC vezetőedzőjének fia is érintett volt.

Az MLSZ biztonsági felelőse a Groupama Aréna biztonsági kamerarendszerének felvételei alapján azt állapította meg, hogy "a semleges szektorban két - valószínűsíthetően - ferencvárosi szimpatizáns (egyikük Fradi-sálat viselt) fényképet szeretett volna készíteni a Videoton FC vezetőedzőjének fiával, aki jelezte, nem lesz partner a közös kép elkészítésében".

"Ekkor közbelépett Joan Carillo felesége is, aki féltve gyermekét, félreértve a szituációt, fia védelmére kelt. A két Fradi-szimpatizáns elállt eredeti tervétől és elindultak a helyük felé. Ezt követően a felvételek tanulsága szerint, a spanyol tréner 17 éves fia próbálta ellökni - a neki közben hátat fordító - egyik ferencvárosi szurkolót. Ezután a meglökött szurkoló társa megkísérelte megütni az edző fiát, melynek nyomán kisebb dulakodás alakult ki. Az inzultus során mindkét fél kölcsönösen megpróbálta megrúgni a másikat" - olvasható a közleményben, amely kiemeli, "egy félreértésből kiinduló, a felek felfokozott hangulatából adódó dulakodás elítélendő, de a biztonságiak szakszerű közbelépésének, és az eset környékén helyet foglaló nézők felelősségteljes magatartásának köszönhetően nem történt súlyos rendbontás".

Carrillo a meccset követő sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudja, mi történt a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóikhoz odakerült néhány Fradi-szurkoló és megrúgták a fiát.

Az MLSZ azt is közölte, az eset részletes kivizsgálása után, amennyiben az indokolt, megindítja a szükséges eljárást annak érdekében, hogy megállapítható legyen a szereplők személyazonossága, felelőssége és a jogszabályoknak megfelelő szankció kövesse a sportesemény rendjének megzavarását.

A Magyar Kupa szerdai döntőjét a Ferencváros nyerte 4-0-ra.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!