Sport

2015.05.07. 09:24

Rossz volt, de még lehet jó

Nyíregyháza - A harmadik meccs kiharcolása a cél, így már nem hibázhat a Fatum-Nyíregyháza.

Nyíregyháza - A harmadik meccs kiharcolása a cél, így már nem hibázhat a Fatum-Nyíregyháza.

A balul elsült első mérkőzés után a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata számára leegyszerűsödött a képlet. Magyarán megmondva, az 5. helyért rendezett, egyik fél két győzelméig tartó TF-Budapest elleni párharcban nincs több bakizási lehetőség – ekképpen a pénteken (kezdés: 18 óra) a bujtosi csarnokban esedékes fellépést sem érdemes túlragozni. Nyerni kell és kész!

– Ez így van – nyomatékosította Kőhalmi Richárd, a nyíregyháziak szakvezetője is. – Nem hibázhatunk. és azt gondolom, nem is fogunk! Egyértelműen a harmadik meccs kiharcolása a tét, ennek érdekében azonban minden játékelemben javulni szükséges. Legalábbis az első mérkőzés tapasztalata alapján. A vasárnap történteket annak veszem, hogy egész egyszerűen rossz napot fogtunk ki, ennél jóval többet a csapat. Ugyanakkor megnyugtat, hogy ettől függetlenül is volt sanszunk.

Többször példálóztunk már azzal, hogy a télen érkezett, a csapatban villámsebesen beépült Valdez kiesése mekkora veszteség. A venezuelai légiós súlyos sérülét szenvedett a Békéscsabával vívott összecsapáson, és bár azóta a Jászberényt kettős sikerrel legyűrte a nyírségi hölgykoszorú, az alapszakaszban előkelőbb helyen záró TF-el szemben már jelentős hátrány, hogy csak kívülállóként szoríthat társainak.

– A teljes magyar mezőnyre, sőt a csapatsportágakra általában igaz, hogy egy-egy kulcsember kidőlése nagy vérveszteség, ez ránk is vonatkozik – reagált Kőhalmi Richárd. – A Berénnyel vívott párharc során meg tudtuk oldani a pótlását, a TF viszont nehezebb ellenfél. De mit tehetnénk? Nélküle kell megoldanunk a feladatot, bízom benne, hogy így is lesz.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!