Sport

2015.06.19. 14:01

Kontinensbajnoki jelenléti ív

Nyíregyháza - Javában készülnek a korosztályos válogatottak, amelyekben akad nyíregyházi érdekeltség is.

Nyíregyháza - Javában készülnek a korosztályos válogatottak, amelyekben akad nyíregyházi érdekeltség is.

A felnőttek részéről hamar véget ért a nyári penzum, hiszen a még egy héten át, immár csak Magyarországon tartó, eredetileg magyar–román közös rendezésű női Európa-bajnokságról idejekorán kiesett a válogatottunk. A férfiak pedig 1999 óta ki sem jutnak a kontinenstornákra, így számukra – ilyen szempontból – ez a nyár is szabad.

A korosztályos csapatoknak azonban lesz feladatuk bőven. Az ausztriai U18-as, B divíziós Európa-bajnokságra készülő fiúválogatottnak szinte a teljes szakmai stábja nyíregyházi illetőségű vagy kötődésű. A korábbi NYKK-tréner, Ferenczi Tamás a vezetőedző, az ő munkáját Horváth Imre, a nyírségi férficsapatnál többször is megfordult szakember segíti. A kondicionális edzőt a Nyíregyházi Kosársuli adja Farkasinszki Gábor személyében, a masszőr pedig a korábbi évekhez hasonlóan Mészáros Miklós, az NYKK gyúrója.

Ez a csapat meg is mutatja majd magát Nyíregyházán, hiszen a jövő hét végéig Körmenden készülő keret július 5-13. között az NYKS Szent Imre-gimnáziumban található edzésközpontjában gyakorol, és 7-én valamint 8-án egy-egy edzőmeccset játszik a csehekkel. A kontinensbajnokságra július 23. és augusztus 2. között kerül sor.

Az U20-asok csapatában van egy-egy nyíregyházi kosaras. A férfiak július 9-19. között, Székesfehérváron esedékes B divíziós Eb-re készülő válogatottjában Pór Péter szövetségi edző Kósa Tamásra, a Marso-NYKK titánjára is számít, Zentai Levente technikai vezetőnek az asztalszemélyzet irányításában lesz szerepe. A legmagasabb szinten pedig Papp Klaudia, a Nyíregyházi Kosársuli irányítója játszhat a nyáron, hiszen ő tavaly tagja volt annak a csapatnak, amely kiharcolta az A divíziós szereplést, és mivel még életkorban belefér az U20-as korosztályba, ott lesz a spanyolországi Lanzarotéban (július 2-12.) is az A divíziós kontinenstornán.

KM-BT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!