Sport

2015.06.14. 13:52

Megértették, mi forog kockán

Tiszavasvári - A Tiszavasvárit eleinte egy-egy játékos extrateljesítménye, majd a csapatjáték segítette a bennmaradáshoz.

Tiszavasvári - A Tiszavasvárit eleinte egy-egy játékos extrateljesítménye, majd a csapatjáték segítette a bennmaradáshoz.

Nem gyenge. Mármint az, amit Türk Ferenc „művel” a legutóbbi szezonban. Az idény a Kisvárda aktív tagjaként indító férfiú az őszi idény hajrájában az ugyancsak a férfi kézilabda NB II-ben érdekelt Tiszavasvári trénereként állt munkába. Méghozzá úgy, hogy közben a várdai együttest erősítette! A sajátos (kuriózumnak is nyugodt szívvel nevezhető...) szituációnak a télen vetett véget: elvarrta a szálakat korábbi csapatánál, így tavasszal teljes mellszélességgel a Vasváriban ráruházott feladatára koncentrált. Tennivaló pedig akadt bőven. Olyannyira, hogy menetközben új mesterséget tanult ki – „tűzoltóként” jeleskedett.

A nem túl fényesen rajtoló egylet ugyanis csaknem az utolsó pillanatig küzdött a kiesés megúszása érdekében. A menetközben beugró, kettős szerepkört betöltő Türk Ferenc viszont teljesítette küldetését, a gárda – nem kis erőfeszítés árán – megkapaszkodott.

– Nagyon sok olyan dolog történt, amire nem lehettünk befolyással – vágott a közepébe Türk Ferenc, a Tiszavasvári játékos-edzője. – Legfőbb problémát az okozta, hogy munkahelyi, iskolai elfoglaltságok miatt nem tudtunk komplett csapattal pályára lépni a tavaszi szezon elején, majd a keret valamennyi tagja megértette: mi forog kockán. A fiúk rendezték a gondolataikat, és végre mindenki egyet akart, vagyis elérni a közös célt. Megjegyzem, a konkurens csapatok egymás elleni eredményei számunkra rendre kedvezőtlenül alakultak, így mondhatom, saját erőből harcoltuk ki a bennmaradást. Kezdetben az segített, hogy a mérkőzések során akadt egy-egy ember, aki a hátára vette a társaságot és extrateljesítményt tudott nyújtani, a végén pedig az dominált, amit mindig szerettünk volna, a csapatjáték érvényesült.

Tiszavasváriban aligha kívánnak még egy, hasonló izgalmakat kiváltó évadot, éppen ezért a szakmai stáb előre „menekül”.

– Perpillanat úgy fest, hogy folytatom a munkát – taglalta Türk Ferenc. – A játékosokkal már leültünk, az elhangzottakból arra alapozhatunk, hogy a gerincet sikerül együtt tartani, mindemellett szeretnénk a junior korú tehetségeknek még több lehetőséget adni. Egy-két posztra igazolni is akarunk, ezzel együtt a vezetőség első számú terve, hogy saját nevelésű játékosokból stabil középcsapat formálódjon. Ha az elképzelésünk megvalósul, akkor reményeink szerint a következő bajnokságban nem kell a bennmaradásért reszketni.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!