Sport

2015.06.16. 13:14

Várdán vált igazi gólgyárossá

Kisvárda - A szerb csatár nem akármilyen előrelépés következtében zárt az egyéni rangsor élén.

Kisvárda - A szerb csatár nem akármilyen előrelépés következtében zárt az egyéni rangsor élén.

Gólkirálynak lenni mindig kitüntetés. Legyen az bármilyen osztály, de azért az NB III-ban már jegyzik a legtöbb találatot elért játékos nevét. A 2014-2015-ös szezonban, a Keleti csoportban nemcsak a bajnok lett a Kisvárda Master Good, hanem a legjobb góllövő is a soraiból került ki.

Marko Milovac 21 góllal zárt az élen, korábban Hajdúböszörményben kilenc, illetve tíz találatig jutott. Mitől a nagy javulás?

– A mi csapatunk nagyrészt rá hegyezte ki a támadásait, őt kerestük a tizenhatoson belüli szituációknál és a pontrúgások közül is jó néhány rá épült – mondta Révész Attila, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Nálunk a támadójáték dominált, míg Böszörményben a mezőnymunkában kellett inkább jeleskednie. Mi ebben pihentettük, hogy a kapu előtt friss legyen. Különösen az őszi szezonja volt kiemelkedő, tavasszal már kevesebbet játszott, hiszen tudtuk, a légiósszabály miatt az NB II-ben már nem számolhatunk vele.

Milovac jelenleg hazájában, Szerbiában tartózkodik, az új szezonra az NB III-ba száműzött Nyíregyháza Spartacusban kezdi meg a felkészülést. Ha megfelel a próbajátékon, akkor azzal a 21 góllal azért a Szpari szurkolói is boldogan kiegyeznének...

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország június 17-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!