Sport

2015.07.28. 08:17

Ujjék nélkül kell ismét megújulni

Nyírkarász - Senki nem repes az örömtől, ha stabilnak gondolt csapatból egyszerre négy meghatározó futballista „esik ki”. Márpedig Nyírkarászban ez a nagy helyzet.

Nyírkarász - Senki nem repes az örömtől, ha stabilnak gondolt csapatból egyszerre négy meghatározó futballista „esik ki”. Márpedig Nyírkarászban ez a nagy helyzet.

A megye kettő Nyírerdő-csoportban szereplő egyletből Till József magasabb osztályba lépett – Mándokon folytatja. Horváth József, Juhász László és Ujj Gyula egyaránt a bajnoki rivális Pátroha kötelékét válaszotta, míg Kozma Attila a harmadosztályú Nyírjákó színeiben kezdi a következő idényt.

Eme lista meglehetősen nagy vérveszteségnek tűnik, miközben három friss szerzeményt próbál a gárdába „bedolgozni” Dudás Zoltán edző. A támadó, Kovács László Nyíregyházáról érkezett, Pásztor János legutóbb Leveleken játszott, majd fél éves kihagyást követően állt ismét munkába – immár a Karász szerelésében. A Szakolyból visszatért Horváth Gergő támaszt jelenthet a remélt őszi menetelés során, ugyanakkor a keret egyáltalán nem tekinthető véglegesnek. Legalább még két labdarúgóra szükség lenne ahhoz, hogy a Dudás-legénység újfent masszív tagja legyen a csoportnak. Az előző évadot a harmadik pozícióban befejező csapat, főként pedig a felettébb elszánt szakvezető aligha szeretné lejjebb adni a nívót...

KM-KT

Ezek is érdekelhetik