Sport

2015.08.06. 17:38

Nyerni vagy pénzt keresni?

Kisvárda - Kisvárdán olykor feláldozzák majd a fiatalokból szerezhető pénz keresetének lehetőségét az eredményesség oltárán.

Kisvárda - Kisvárdán olykor feláldozzák majd a fiatalokból szerezhető pénz keresetének lehetőségét az eredményesség oltárán.

Nyerni vagy pénzt keresni? Ez a kérdés Kisvárdán, mert az első meccs tapasztalata azt mondatja az NB II-es újonccsapat vezetőivel, hogy nehezen megvalósítható úgy az eredményesség, ha közben a fiatalszabályból kereshető központi pénzhez is hozzá akarnak jutni.

– Megérkezett az MLSZ állásfoglalása, ami után arra jutottunk, hogy lesznek olyan meccsek, amelyeket beáldozunk az eredményesség oltárán, és akár háromnál jóval több fiatalt is szerepeltetünk majd, amikor pedig rámegyünk a győzelemre, akkor háttérbe szorulhatnak az ifjak – vázolta a helyzetet Révész Attila szakmai igazgató. – A győzelemért ugyanis majdnem háromszor annyi központi bevétel jár, mint akkor, ha minden fiatalpercet kihasználunk. A költségvetésünk úgy van beállítva, hogy a lehetséges negyvenötmillió forintot megkeressük a fiatalok szerepeltetésével, de változott az ezzel kapcsolatos koncepciónk. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a szombati, Gyirmót elleni meccsünkön is több húsz éves vagy még fiatalabb játékos lesz a pályán, ezzel együtt a győzelemről nem mondunk le, de kérjük szurkolóinkat, értsék meg, nekünk kicsit közgazdászszemmel is kell figyelnünk a történteket.

A szombati meccs igazi presztízstalálkozó lehet Cseri Tamás számára, aki éppen a soros ellenféltől, Gyirmótról érkezett a nyáron a Kisvárda Master Goodhoz.

– Négy szépnek mondható évet töltöttem Gyirmóton, de a nyáron úgy éreztem, eljött a váltás ideje – nyilatkozta a 27 éves támadó. – Biztos fura lesz a gyirmótiak ellen játszani, de igyekeztem ugyanúgy készülni, mint a többi mérkőzésre.

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!