Sport

2015.09.12. 17:48

A második vonal első helye a cél

Nyíregyháza - Elsősorban védekezésben szeretne előbbre lépni a Fradi elleni rajtra készülő NYKC.

Nyíregyháza - Elsősorban védekezésben szeretne előbbre lépni a Fradi elleni rajtra készülő NYKC.

A hétvégén újabb bajnokság rajtol, elkezdődik a pontvadászat a kézilabda második vonalában. A férfiak Keleti-csoportjában két megyebeli gárdáért szurkolhatunk, az újonc Nyírbátori KC és a tavalyi ezüstérmes Nyíregyházi KC csapataiért.

– Nyolchetes volt a felkészülésünk, ezalatt tizenegy edzőmérkőzést játszottunk – kezdte a felkészülés summázását Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója. – Összességében jól sikerült az elmúlt időszak, a játékosok remekül dolgoztak. Szerencsére a nagyobb sérülések elkerültek bennünket, egyedül Mekaru Atsushi bajlódik már két hete húzódással. Ami az edzőmeccseket illeti, zömében magyar és külföldi élvonalbeli csapatokkal játszottunk, mert a bajnokság során ilyen sebességgel szeretnénk majd játszani. A keretben volt néhány változás, emiatt is lesznek majd új taktikai megoldásainak, egyébként szükség van mindig a megújulásra. Tavaly mi dobtuk a legtöbb gólt, ami jól minősítette a támadójátékot. Erősségünk volt a lerohanás, de a különféle védekezések ellen is hatékonyak voltunk. Természetesen ebben is szeretnénk előbbre lépni, az új játékosok miatt bővítjük a taktikai repertoárt.

Feszesebben, agresszívabban

– Amiben feltétlenül szükség van előrelépésre, az a védekezés. A kapus és a védelem kapcsolatában, a különféle védekezési rendszerekben fegyelmezettebben, feszesebben és agresszívabban kell majd játszanunk. A miénk a mezőny talán legmagasabb, középen kétméteres fala, ez megfelelő alapot adhat a stabil játékhoz.

A csapat három éve negyedikként zárt, tavalyelőtt a harmadik helyen végzett, az elmúlt szezonban ezüstérmes volt. Ebben ritmusban mi jöhet?

– Már unalmasnak tűnik, tavaly is azt mondtam, de az idei talán a legerősebb bajnokság lesz – tért rá a tervekre Varga Zsolt. – Igen kiegyensúlyozott a mezőny, amely tagjai közül a Ferencváros, a szegediekkel megerősödött Algyő, a Kecskemét, a Mizse KC és az Ózd is komoly ellenfél lehet. Szeretnénk megcélozni az első helyet, de a minimumterv a dobogós helyezés. A kiélezett küzdelemben döntő lehet az idegenbeli szereplés, minden bizonnyal nüanszokon múlhatnak a mérkőzések. Mi igyekszünk minden találkozóra a legjobban felkészülni.

Rangadó a nyitányon

A szombati nyitányon az FTC látogat majd a Bem-iskola csarnokába. Az előző szezonban nagy meccseket játszott a két együttes, a zöld-fehérek végeztek a harmadik helyen, így nem tűnik sétagaloppnak a szezonkezdő találkozó, amit megillet a rangadó jelző.

– Nem lesz könnyű a rajtunk, hiszen a ferencvárosiak nem titkoltan bajnokságot szeretnének nyerni. Ennek megfelelően igazoltak, ráadásul a fővárosnak nincs úgymond karakteres élvonalbeli csapata, hiszen PLER azért nem nevezhető ilyennek.

– Természetesen miként tavaly, most is felvesszük ellenük a kesztyűt, és lelkes szurkolóink buzdítása mellett győzelemmel akarunk ­rajtolni – vélekedett Varga Zsolt.

KM-ML


A Nyíregyházi KC kerete és a szakmai stáb

Kapusok: Nagy Levente, Oláh Zoltán, Goran Andjelic.

Mezőnyjátékosok: Tóth Balázs, Illés Tamás, Mihályi Béla, Gubó Alex, Kaplonyi Zoltán, Mekaru Atsushi, Peter Tumidalsky, Braun Brúnó, Varga László, Bécsi János, Pánczél Zoltán, Kurbely László, Nagy Csaba, Munkácsi Máté, Bécsi Ádám.

Szakmai igazgató: Varga Zsolt.

Másodedző: Bécsi János.

Kapusedző: Grandjean Gábor.

Csapatorvos: dr. Kovács Róbert.

Masszőr: Bakó Tivadar.

Technikai vezető: Bíróné Nádasi Mariann és Kozma Norbert.

Ezek is érdekelhetik