Sport

2015.09.01. 14:04

Dupla után a tripla is jött

Zoran Kostic számára a győzelem a legfontosabb, és köszöni a szurkolók biztatását.

Zoran Kostic számára a győzelem a legfontosabb, és köszöni a szurkolók biztatását.

Zoran Kosticot nagyon kedvelik a Szpari-szurkolói! Joggal, hiszen a harminckét esztendős szerb focista nagy küzdő, a pályán sohasem adja fel, ráadásul a pengés focisták közé tartozik. Utóbbira példa a kis Loki elleni második, esernyős csel után lőtt gólja.

Csupaszív játékos és az új idényben igencsak eredményes is. Öt meccsen rezgette meg az ellenfél hálóját. A már említett NB III-as nyitányon kétszer talált a debreceni kapuba, Nyírbátorban szintén szerzett gólt (igaz egy tizi kimaradt), Tiszaújvárosban pedig háromszor mattolta az ellenfél kapuját.

- Három gólt még sohasem szereztem egy mérkőzésen, szerencsére ez már a múlté, hiszen Tiszaújvárosban sikerült. Persze örülök neki, de a legfontosabb az, hogy nyertünk- indította a beszélgetést Zorán, a tolmácsolásban a soknyelvű csapattárs, Ovszijenko Volodimir segített.

Zorán elmondta, hogy számára mindegy milyen poszton játszik, a lényeg az, hogy jobbról legyen lehetősége a kapu felé húzni. Aztán jöhet a gólőröm, mindegy hogy ki a találat szerzője.

-Mindenki örül, ha a kapuba talál, de nekem nem az a lényeg, hagy én legyek az. A csapat nyerjen, ez a legfontosabb. Így vagyok ezzel a mostani bajnokságban is, ami ugyan a harmadik vonal, ám itt sem könnyű gólt szerezni, mert mindenki ellenünk akar bizonyítani. Ez természetes, mikén az, hogy mihamarabb vissza kell jutnunk az élvonalba. Ezért kell minden meccsen maximálisan összpontosítani és az edzéseke dolgozni keményen – így Zoran.

A kedd délelőtti tréning után azt is elárulta a focista, hogy nagyon sokat köszönhet a csapat a szurkolóknak. Legutóbb Tiszaújvárosban is sokan buzdították a Szparit, ez pedig erőt ad a játékosoknak.

Legyen ez így szombaton este is, amikor a Cegléd látogat majd a nyíregyházi stadionban.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!