Sport

2015.10.16. 07:35

Világbajnoki futam után a RabócsiRingen

Máriapócs - Kárai Tamás az új Audival szeretne rajthoz állni a máriapócsi szezonzárón.

Máriapócs - Kárai Tamás az új Audival szeretne rajthoz állni a máriapócsi szezonzárón.

Remélhetőleg semmi sem jön közbe, és nagy durranást hoz a rali­krosszbajnokság zárófordulója. A profik és az amatőrök jövő pénteken és szombaton a máriapócsi RabócsiRingen zárják a bajnokságot, és több kategóriában is nagy küzdelemre van kilátás. A Supercarsban Kárai Tamás már bajnokként érkezik a zárókörre, hiszen olyan pontelőnnyel vezet, ami behozhatatlan.

Az autókrosszban kétszeres Európa-bajnok orosházi pilóta a ralikrosszban először szerzett magyar bajnoki címet. A nagy durranást az jelentheti, hogy nem a ­Škodával áll majd rajthoz, hanem egy új autóval. Azzal a közel hatszáz lovas Audival, ­amellyel egyébként a hétvégén az olaszországi világbajnoki és Európa-bajnoki futamon is indul. Az Audit kedden a RabócsiRingen tesztelte is a remek pilóta, és szerencsére nem volt semmilyen gond.

– Úgy vélem, jól sikerült a tesztelés, sikerültek a beállítások, de majd az olaszországi versenyen derül ki, hogy hol tartunk – erősítette meg a tesztelés eredményét Kárai Tamás. – Ennek az autónak a következő szezonra kell teljesen összeállnia, így a hétvégén is elsősorban az a cél, hogy jól menjek, szokjam az autót és érezzem a határokat. A helyezés csak másodlagos, persze szeretnék minél előrébb zárni.

Nagy mezőny világsztárokkal

A mezőnyről csak annyit, hogy a Supercarsban több mint negyvenen indulnak. Nem Kárai Tamás lesz az egyetlen magyar, hiszen Kis Pál Tamás is rajthoz áll. Ő a magyar bajnokságban az első öt futamon indult, a hátralévő két versenyre azonban nem sikerült versenyképes autót találnia, és úgy döntött, hogy a hátralévő futamokat felcseréli az olaszországi vb-futamra ahol egy komoly technikai háttérrel és új autóval méretteti meg magát a világbajnoki sztárokkal.

Remélhetőleg az olaszországi versenyen nem lesz gond Kárai Tamás Audijával, így azzal állhat majd rajthoz a RabócsiRingen is.

– Így szeretném, és bár már bajnokként érkezem Máriapócsra, ugyanolyan keményen fogok majd küzdeni az elsőségért, mintha még nem lenne meg a bajnoki cím. Remélem, hogy remek hangulatú versennyel zárjuk majd a pontvadászatot – így Kárai Tamás.

Az első hely tehát már elkelt, a dobogó másik két fokára még többen is felállhatnak. Harsányi Zoltán és Vass Zoltán (akik nem mellesleg csapattársak) az eldobás miatt pontegyenlőséggel érkeznek az összecsapásra, így a kettejük csatája igazi unikum lehet. Dobogóra esélyes még a fiatal tehetség, Wieszt Jankó (Seat), aki bizonyára nem fogja hagyni, hogy kárba vesszen az év eleji kiváló szereplése. Itt lesz még az idei év másik meglepetésembere ebben a kategóriában, Lukács Kornél, azaz „Csucsu” (Škoda) is, aki a rali szakágból is már jól ismert. A több vb-futamot megjárt pilóta nem hozott szégyent ralisokra, hiszen legutóbb Nyirádon második lett, és már Kárait is szorongatta.

Az örökös bajnok is indul

Nem szabad megfeledkezni az örökös bajnok Kotán Péterről (Ford), aki Máriapócson szolgáltatott már meglepetést dobogós szereplésével. Rajthoz áll még Simon Zoltán (Mitsubishi), Hangodi Zoltán (Nissan), Vörös László (Mitsu­bishi) és Vnoucsek „Doky” (Mitsubishi) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!