Sport

2016.01.09. 20:16

Marso-NYKK - Elsőre fogatlanok maradtak a Cápák

Nyíregyháza - Az évnyitó meccset rosszul kezdte a Nyíregyháza, majd nagy harcra késztette a ZTE-t, de alulmaradt az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nyíregyháza - Az évnyitó meccset rosszul kezdte a Nyíregyháza, majd nagy harcra késztette a ZTE-t, de alulmaradt az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban.

Ha egy csapat csak tíz pontot dob és harmincat kap egy negyed alatt, akkor csupán két dolog nem működik: a támadás és a védekezés.

Ha viszont a következőben harminchármat dob és csak tizet kap, akkor két dolog van rendben: a támadás és a védekezés.

Ilyen utat járt be a Marso-Nyíregyháza (keresztnevén Nyíregyháza Blue Sharks, azaz Kék Cápák) a Zalaegerszeg elleni idei első meccs első félidejében. A nyitó játékrész maga volt a pokoljárás azzal, hogy semmi nem akart sikerülni, meg odaát szinte minden beesett. A nevelőklubja ellen láthatóan motiváltan kosarazó Mohácsi Máténak két triplája is, miközben Djordje Pantelics úr volt a palánk alatt, már az első két percben kiosztott három blokkot, csak úgy miheztartásvéget. Az első negyed végén a sérülésből visszatért Ante Krapic hármasával lett húsz közte, majd ugyancsak a horvát magasbedobó támadóidő lejárta előtti hármasa jelentette az újabb zalai kosarat.

Ami sokáig, egészen pontosan hat percig az utolsó is volt egyben. A születésnapos Sitku Ernőnek valamit lépnie kellett: kettős cseréhez folyamodott (jött Bus Iván és Kósa Tamás) valamint elrendelte az egészpályás letámadást. Ami működött is, a mezőnysor elvégezte a piszkos munkát, a pihenőből visszatért Tate Unruh pedig elkezdett villogni. Előbb 13–0-s szakaszt produkált a Marso, majd miután Unruh beemelt három triplát még egy 12–2 is összejött, így nagyszünetre fordult a kocka.

Kár, hogy jött a szünet, olyan lendületben volt a nyíregyházi csapat, hogy jó lett volna a hátralévő húsz percet is egyben lejátszani, de hát a szabályok miatt nem volt mit tenni, jött a pihenő.

Húsz oda, huszonkettő ide – emiatt volt biztosra vehető, hogy a meccs hátralévő része kiegyenlített lesz. A nyíregyháziak felhagytak a letámadásukkal, de zónájukat nem tudták átdobni a James Kinney-t nélkülöző vendégek. Így is vezetgettek a látogatók, így a legjobbkor jött Kósa Tamás egyenlítést érő trojkája. A büntetőket egyre másra kiharcoló (illetve a játékvezetők által nekik odaajándékozó) egerszegiek így is kicsikartak ötpontos előnyt a záró részre.

Ezt Krapic toldotta meg a negyedik hármasával, vagyis megint volt honnan visszakapaszkodni. Érezte ezt Malcolm Miller is, aki először szólt hozzá a meccshez a triplavonalon túlról. Zoran Krsztanovics ziccere után már a vezetést átvételéért támadtak a Cápák, de elúszott az esély. A tavaly ilyenkor éppen a Nyíregyháza ellen megsérülő, a kezdőcsapat most visszatérő Gáspár Dávid triplával, Kerpel-Fronius Balázs ziccerrel büntetett, miközben megállt a hazai támadójáték, és Darrin Govens gyűrűbe gyötört labdája után, három perccel a vége előtt úszni látszott a hajó. Főleg, hogy Krapic hármasa után az előtte még betaláló Zoran Krsztanovics ziccere, majd Unruh hármasa is kimaradt.

Az új évet is ott folytatta a nyíregyházi csapat, ahol az óesztendőt befejezte, vereséggel. A helyzet tehát a keresztelővel sem változott, sőt, tovább romlott.

NB I A csoport: Férfiak, 13. forduló

Marso-Nyíregyháza–Zalaegerszegi TE KK 71–81 (10–30, 33–11, 13–20, 15–20)

Bem-iskola, 500 néző, v.: Hegedűs T., Gál J., Pozsonyi.

Marso: Savic, Unruh 19/9, Miller 8/3, Nagy K., Krsztanovics 21. Csere: Lekli 5, Molnár M. 3, Bus I. 12, Kósa T. 3/3. Szakmai igazgató: Sitku Ernő.

ZTE: Govens 18/3, Gáspár D. 7/3, Kerpel-Fronius 12, Mohácsi 10/6, Pantelics 11/3. Csere: Krapic 17/15, Velkey 6, Fekete V. Edző: Bencze Tamás.

Kipontozódott: Kósa T. (40. perc).

Az eredmény alakulása, 4. perc: 4–6, 7.: 7–16, 10.: 9–27, 12.: 13–33, 16.: 26–33, 19.: 38–35, 22.: 43–46, 27.: 52–52, 28.: 54–57, 31.: 56–64, 33.: 63–64, 37.: 65–74.

Mesterszemmel

Sitku Ernő: – Nagyon álmosan kezdtük a mérkőzést, de a második negyedben úgy játszottuk, ahogy kell. A harmadik negyedre túlontúl is megnyugodott a csapat, a védekezésben nem volt meg az az elán, mint addig. A támadójátékunk kontrollját is elvesztettük, az újbóli hátrányból pedig nem tudtunk felállni.

Bencze Tamás: – Nagyon örülök, hogy nyertünk, hiszen fontos volt, hogyan kezdtük az évet, ráadásul nehezítette a helyzetünk James Kinney kiesése. Az ellentétes negyedek után a nagyszünetben rendet tettünk a fejekben, és a második félidőben már irányításunk alatt tartottuk a meccset és a lepattanózásban is sokat javultunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!