Sport

2016.02.27. 11:01

Tízméteres sportlövő Eb - Miskolczi Julianna olimpiai kvótás

Győr - Miskolczi Julianna hetedik helyen végzett, ezzel olimpiai kvótát szerzett női puskában pénteken a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon.

Győr - Miskolczi Julianna hetedik helyen végzett, ezzel olimpiai kvótát szerzett női puskában pénteken a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon.

A 32 éves komáromi versenyző az alapversenyt megnyerve biztosította helyét a legjobb nyolcban, melyben rajta kívül még három olyan versenyző volt, aki nem szerzett korábban riói kvalifikációt. A döntőben Miskolczi nem lőtt ugyan kiemelkedően, ám a hozzá hasonlóan kvóta nélküli szlovén Ziva Dvorsakot megelőzte, s mivel a számban három kvótát osztottak a mostani Eb-n, ebből az egyik Miskolczi Juliannáé lett.

A fináléra teljesen megtelt a Magvassy Mihály Sportcsarnok lelátója. A magyar nézők óriási üdvrivalgással fogadták Miskolczit, aki 418,2 körös alaperedményével az egyes számú lőállást érdemelte ki a fináléban. A döntő felvezetéseként a ceremóniamester is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyolc hölgy közül Miskolczi, a horvát Tanja Perec, Dvorsak és a svájci Petra Lüstenberger van versenyben a három kvótáért.

A döntő kieséses rendszerű, az első nyolc sorozat után két lövésenként az utolsó elbúcsúzik mezőnytől. A szabályok szerint két hármas sorozattal kezdtek a lövők: az első után Miskolczi 30,1 körrel holtversenyben volt hatodik Dvorsakkal, két tizeddel megelőzve Lüstenbergert, a következő három lövést követően pedig a szlovén és a magyar - illetve a brit Jennifer McIntosh is - egyaránt 60,9 körrel állt a mezőny végén. A feszültség szinte tapintható volt a nézőtéren, ki csöndben, ki tapsolva várta az első kiesés előtti két lövést.

Győrik Csaba délután még nyugodtan azt hangsúlyozta, hogy Miskolczi mindig kiváló a finálékban, ezért nem aggódik, ám ekkor nagyon kiélezett volt a helyzet. A magyar versenyző ugyanakkor ismét bizonyította, hogy jól kezeli a feszültséget - hozzá hasonlóan a már kvótás brit is -, a fiatal szlovén viszont nem bírta, s két gyengébb lövéssel 79,9 körrel állt. Miskolczi viszont 81,5 körnél tartott ekkor, aminek láttán a hazai nézők óriási üdvrivalgása töltötte meg a csarnokot. Miskolczi Julianna számára mindez ugyanis a biztos olimpiai kvótát jelentette. A komáromi Eb-győztes ezt követően már nem igazán tudott koncentrálni, következő két sorozata után 101 körrel, hetedik hellyel búcsúzott.

"Nagyon nehéz verseny volt. Az alapverseny során éreztem, hogy jól ment, ám egészen a 35. lövésig nem néztem meg, hogy állok. Akkor azonban már egyértelmű volt, hogy 416-nál nem lehet rosszabb, ezért az utolsó öt sorozatot még jobban akartam lőni" - nyilatkozta az MTI-nek Miskolczi Julianna. - "A fináléban elmondhatatlanul izgultam, a hatodik lövés után muszáj volt jókat lőnöm, mert tudtam, ha nem sikerül, akkor vége. Sikerült, egyedül azt sajnálom, hogy a szlovén lány volt az, aki lemaradt a kvótáról, mert vele nagyon jóban vagyunk. A kvóta megszerzése után kiment belőlem az óriási feszültség, a lövéseim viszont éppen ezért nem sikerültek ezután. Most egy hét pihenő, aztán nagyon kemény munka kezdődik Rióra."

A finálét végül a szerb Andrea Arsovic nyerte meg, a norvég Malin Westerheim és Lüstenberger előtt.

A csapatban most Európa-bajnok Miskolczi Julianna a hetedik magyar riói kvótás sportlövő Sidi Péter, Péni István, Szabián Norbert (mindhárom puska), Csonka Zsófia, Tobai-Sike Renáta (mindkettő pisztoly), illetve a szintén ezen az Eb-n, két órával korábban kvalifikációt szerző Tátrai Miklós (pisztoly) mellett.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!