Sport

2016.05.07. 14:44

Nem kérnek a cirkuszi bohóc szerepéből

Algyő, Nyíregyháza - A bajnok algyőiek otthonában ünneprontásra készül az NYKC együttese.

Algyő, Nyíregyháza - A bajnok algyőiek otthonában ünneprontásra készül az NYKC együttese.

A szezon kezdésekor, de még a tavaszi folytatás kezdésekor is úgy tűnt, hogy nagy tétje lesz az utolsó előtti fordulónak. A férfi kézilabda NB I. B Keleti-csoportjában ekkorra van kiírva a Nyíregyházi KC algyői vendégszereplése. Sajnos igazán nagy tétje már nincs a meccsnek, hiszen az algyőiek bajnokként várják a dobogó harmadik fokára fellépni készülő nyíregyháziakat.

A két együttes őszi rangadóján döntetlen (21–21) született a Bem-iskola csarnokában.

– Az Algyő nyilván ünnepelne hazai közönsége előtt, mi pedig nem szeretnénk ebben a cirkuszban a bohóc lenni – kezdte a beszélgetést Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója. – Viszont szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, hiszen nagy teher egyik csapat játékosainak vállát sem nyomja. Az algyőiek nem véletlenül végeztek az élen, a jól felépített csapat a bajnokság végére összeért. Feltérképeztük az erősségeiket és a gyengéiket. Felkészültünk a nyitott, egyzavarós védekezésre, a támadási figuráikra. Mindent egybevéve nem feltartott kezekkel utazunk, szeretnénk ünneprontók lenni – így Varga Zsolt.

A heti munka újfent messze állt az ideálistól. Leiter Imre a Füzesabonyi meccsen megsérült, Illés Tamás érettségizett, Kaplonyi Zoltán és Braun Brúnót pedig munkahelyi elfoglaltság külföldre szólította.

- KM-ML -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!