Sport

2016.05.26. 19:27

Torna Eb - Hidvégi rontott, a férfi csapat második az első csoportban

Budapest - A minden bizonnyal olimpiai induló Hidvégi Vid lólengésben kisebb rontása után második helyen áll az egyéni összetett és a csapatversenyek első csoportjának gyakorlatait követően a berni tornász Európa-bajnokságon, melyen a magyar válogatott egyelőre második. A csütörtöki napon három csoportra osztották a versenyzőket.

Budapest - A minden bizonnyal olimpiai induló Hidvégi Vid lólengésben kisebb rontása után második helyen áll az egyéni összetett és a csapatversenyek első csoportjának gyakorlatait követően a berni tornász Európa-bajnokságon, melyen a magyar válogatott egyelőre második. A csütörtöki napon három csoportra osztották a versenyzőket.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a riói játékokra készülő Hidvégi az Eb-n is csak legerősebb szerén, lovon indul, melyen jó gyakorlatot mutatott be, ám a leugrásnál előre csúszott a válla, így nem tudta hibátlanul megcsinálni a végét, ezért a kiinduló pontszáma is alacsonyabb lett, 6,4 pont. A pontozóktól végül 14,933 pontot kapott, egyelőre csupán egy tornász van előtte a sorban, ám a mezőny nagyobb része még nem szerepelt.

A magyar csapatban Hidvégi mellett Kardos Botond, Vecsernyés Dávid, Vágner Levente és Dudás Norbert kapott helyet, közülük pedig csupán Vágner tornázott mind a hat szeren. A szabályok szerint egy-egy szernél csapatonként három-három fő mutathat be gyakorlatot, s mind a három pontszám beszámít a csapatok versenyében.

Hidvégi lólengés pontszáma kiemelkedett, ugyanakkor az áprilisi riói tesztversenyen - Hidvégihez hasonlóan szintén - az olimpiai szerepléshez minimálisan szükséges pontszámot teljesítő Kardos Botond talajeredménye is figyelemre méltó volt, a szövetség megfogalmazása szerint "pontos és precíz" gyakorlatát 14,525 pontra értékelték.

Az első csoportban csak az örmények voltak jobbak a 247,348 pontot gyűjtő magyaroknál.

A kontinensviadalon 37 ország 165 versenyzője indult és 32 ország indított csapatot. A csapatdöntőbe a legjobb nyolc együttes kerül be, míg a szerenkénti finálékban szintén a nyolc legjobb tornász szerepel, de nemzetenként legfeljebb kettő.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!