Sport

2016.06.28. 11:04

Hagyománnyá válik a napkori fogathajtó verseny

Napkor - Második alkalommal rendezte meg a közelmúltban a napkori fogathajtó versenyt a Napkori Hagyományőrző Lovasklub.

Napkor - Második alkalommal rendezte meg a közelmúltban a napkori fogathajtó versenyt a Napkori Hagyományőrző Lovasklub. Az már tavaly, az első verseny sikeres zárása után egyértelmű volt Pápai Zoltán klubelnök és Linczenbold Richárd versenyigazgató számára, hogy hagyományt teremtenek a rendezvényből.

Az ötletgazdák és egyben szervezők mellett példaértékű összefogással segítették a verseny előkészületeit és rendezését családtagok, vállalkozók, civil szervezetek, támogatók, önkormányzati tagok és vezetők.

A rendezvény helyszíne ismételten a szépen rendben tartott Kígyós volt. A pályabemutatás után a Napkori Huszárok felvezetésével vonultak fel a versenyzők, majd Guti László, a Magyar Államkincstár Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Igazgatóságának Irodavezetője és dr. Spinyhért Zsolt polgármester nyitotta meg a rendezvényt.

A két forduló közötti szünetben négyesfogat-bemutatót tartott Dobrovitz József vecsési világbajnok, a színpadon pedig láthattuk a Napkori MediBall csapat és a sényői DanceSing Tánccsoport elő­adását.

A versenyt végül kettes fogat kategóriában a hajdúsámsoni Nagy János, egyes fogat kategóriában a nyírteleki Molnár Zsolt, a póni kategóriában a hajdúböszörményi Kovács Nándor nyerte meg.

Színesítették a programot az állatfogók versenye. Jutalomképpen a 4 kecskét, 4 nyulat, 2 malacot, 4 libát és 2 kakast a legügyesebb gyerekek haza is vihették. A tombolasorsolás fődíja, a póni Napkorra került. A sikeres napot Nótár Mary és Roberto koncertje zárta.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!