Sport

2016.09.28. 18:29

Rio 2016 - Három bokszolót büntettek meg fogadásért

Budapest - Két ír és egy brit ökölvívót megrovásban részesített a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amiért fogadásokat kötöttek sportágukban a riói játékokon.

Budapest - Két ír és egy brit ökölvívót megrovásban részesített a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amiért fogadásokat kötöttek sportágukban a riói játékokon.

A NOB szerdai közleménye szerint az 56 kg-os súlycsoportban érdekelt Michael John Conlan, a 69 kg-os Steve Gerard Donnelly, illetve a 75 kg-os Antony Fowler sértette meg a szabályzatot, ugyanakkor azt leszögezte, hogy egyikőjük sem manipulálta a mérkőzések végkimenetelét.

A NOB döntése értelmében amennyiben az érintett sportolóknak szeretnének négy év múlva Tokióban is indulni, akkor "bizonyítaniuk" kell, hogy sikeresen elvégezték a szervezet egyik nevelő programját.

Érdekesség, hogy Conlon nevéhez fűződik az olimpiai egyik legnagyobb botránya is, hiszen az orosz Vlagyimir Nyikityin elleni elveszített negyeddöntőt követően kijelentette, hogy a bírók elcsalták a találkozót, és hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) korrupt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!