Sport

2016.10.04. 15:46

Na de, ki rúgja a 11-est Mándokon?

Mándok - A mándokiak két kihagyott büntető miatt fontos pontokat buktak el.

Mándok - A mándokiak két kihagyott büntető miatt fontos pontokat buktak el.

Az elszúrt tizenegyesek kísértik a Mándokot. A Kelet Takarék megyei első osztályban szereplő futballcsapat előbb a Vásárosnamény, míg vasárnap a tabella tetején nyomuló Balkány ellen puskázott el egy-egy büntetőt, holott mindannyiszor pontot menthetett volna. A bakik miatt azonban mindkét összecsapást elbukta, ami alighanem sokak vérnyomását megdobta. Pláne, hogy a gárda szénája finoman szólva sem áll jól. Az ötödik forduló után kinevezett új edző, Dancs Attila legénysége bár tapasztalhatóan iparkodik az utóbbi időben, egyelőre a tizennegyedik helyen ragadt.

– Tudtam, hogy a csapat ilyen teljesítményre is képes, mindemellett javult a hozzáállás , aminek már látszottak jelei Fehérgyarmaton is, a Balkány ellen pedig már nagyobb volt az önbizalom is, több helyzetünk akadt – merült a témába Dancs Attila. – A baj csak az, hogy a jó játék kevés, igazából csak a győzelmek segíthetnek rajtunk. A kihagyott 11-esek éppen ezért fájnak, mert minden megszerzett pontot meg kell becsülni. Most már komoly fejtörést okoz, hogy legközelebb ki állítsunk oda a büntetőhöz... Holott az sem mondhatjuk hogy nem gyakorolnánk a befejezéseke, külön a „tiziket”.

Van itt még valami...

– Sejtem, hogy a szurkolók és a játékosok is nehezen szokják meg, hogy a korábbiakhoz képest zártabban futballozunk – szakmázott kicsit Dancs Attila. – Jelen helyzetünkben azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy újabb nagy különbségű vereségeket szenvedjünk. Pillanatnyilag erre a harcmodorra kényszerülünk, mert az eredményesség a legfontosabb, ez minden felülír. Azért a Balkány elleni meccs bizonyította, így is lehet egy jó csapattal szemben ziccereket kialakítani.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!