Sport

2016.10.10. 14:28

Rövidpályás úszó vk - Hosszú a második szakaszt is fölényesen nyerte

Budapest - Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyerte meg az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának második szakaszát is, amiért plusz 50 ezer dollárt kapott, egyúttal az összesített pontversenyben is szinte már győztesnek tekinthető, mivel közel 500 ponttal vezet Jeanette Ottesen előtt.

A kilenc állmásos vk-sorozatot három etapra osztotta a nemzetközi szövetség (FINA), s minden szakaszt külön is díjaz. Hosszú az első három versenyben is a legjobb volt, s most a második, Peking, Dubaj, Doha-szakaszt is toronymagasan nyerte.

A FINA hétfői közlése szerint ez utóbbit 405 ponttal zárta, míg a második dán Jeanette Ottesen 168-at gyűjtött. A sorozat másik magyar női versenyzője, Jakabos Zsuzsanna az ötödik lett a második szakaszban, ami 10 ezer dollárt ér.

A harmadik, utolsó etap október 21-én Szingapúrban kezdődik, majd Tokió érintését követően október 30-án Hongkongban zárul.

Hosszú Katinka összetettben 783 ponttal áll az első helyen, mögötte Ottesen 309-cel a második. Az összetett sikerért 100 ezer dollár jár.

A kilenc állomásos sorozat összdíjazása 2,178 millió dollár.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!