Sport

2016.11.12. 17:30

Az ősz mérkőzését rendezik Csengerben

Csenger - Mindeközben a Nyírgyulaj a jól szereplő Veszprém vendége lesz.

Csenger - Mindeközben a Nyírgyulaj a jól szereplő Veszprém vendége lesz.

Meglehetősen sűrű programot teljesít a következő napokban a Nyírgyulaj futsalcsapata. A nyírségiek hétfőn az élvonalbeli bajnokság soros bevetésén, Veszprémben próbálnak domborítani, míg szerdán Magyar Kupa-meccsen az „osztálytárs” Ferencvárost fogadják. A bakonyi túra pedig rázósnak tűnik, noha a Lovas-legénység az utóbbi időben idegenben rendre jobban muzsikál. Tény viszont, hogy a házigazda a felettébb előkelő második helyen tanyázik: hét meccséből csupán egyet bukott el, éppen a legutóbbi körben, a címvédő Győri ETO vendégeként. Vagyis, ha valahol, ezúttal tényleg bravúrnak számítana a pontszerzés a gyulaji együttestől.

Ugyancsak hétfőn este (kezdés: 18 óra) az NB II. Keleti csoport kétségkívül legnagyobb rangadóját játsszák Csengerben. A hazaiak a legutóbbi kiírás győztesét, a Kincsem Lovasparkot fogadják. Mindehhez elég talán annyi adalékkal szolgálni: a felek társbérletben vezetik a tabellát, a látogatók jobb gólkülönbséggel táboroznak az élen.

– Ki akarjuk javítani az elmúlt heti, debreceni botlásunkat – nyomatékosította Szilágyi Sándor, csengeri játékos-edző. – Szokás szerint arra törekszünk, hogy kiszolgáljuk lelkes közönségünket, és az sem elhanyagolható, hogy szeretnénk az élbolyban maradni, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a riválisokkal szemben hazai pályán pontokat szerezzünk.

- KM-KT -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik