Sport

2016.11.05. 20:33

Öt új tag a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában

Budapest/Százhalombatta - Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett Tóth Ákos, Turi György, Vermes Albán és Littomeritzky Mária személyében öt új tagot avattak szombaton a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában.

Budapest/Százhalombatta - Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett Tóth Ákos, Turi György, Vermes Albán és Littomeritzky Mária személyében öt új tagot avattak szombaton a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában.

A jövő évi budapesti világbajnokság szervezőinek tájékoztatása szerint a százhalombattai ünnepségen az olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde közölte, nagyon sokat kapott az úszástól, ezért volt olyan fájó a búcsú, amelyet válogatott versenyzőként sokkal későbbre tervezett.

A Nyíregyházi Vasutas SC színeiben versenyző és a klubjához végig hű úszónő az 1992-es barcelonai játékokon - Egerszegi Krisztina mögött célba érkezve - ezüstérmet nyert 100 méter háton, ugyanebben a számban az 1991-es perth-i világbajnokságon is a szám második legjobbja volt. Olimpiai sikere után betegség miatt, 19 évesen búcsúzni kényszerült az aktív sportolástól.

"A nyíregyházi úszóiskola vezetőjeként a munkatársaimmal együtt több ezer gyereket tanítottunk meg úszni, közülük sokan versenyzőként is megállták a helyüket. A TF hallgatójaként szereztem szakedzői diplomát, majd Szegeden a jogtudományt tanultam ki. Még tovább lépve sportjogi és egészségügyi szakjogász diplomát szereztem. Mindezeknek az ismereteimnek és az eddigi munkahelyeimen szerzett tapasztalataimnak köszönhetem, hogy tavaly szeptemberben sportért felelős államtitkárnak neveztek ki" - mondta Szabó Tünde, aki négy éve a MÚSZ főtitkáraként sokat tett a világbajnokság rendezési jogának elnyeréséért.

Tóth Ákos mesteredző, sportszervező 17 éven keresztül volt az úszótanszék vezetője a TF-en, 1977 és 1984 között pedig szövetségi kapitányként dolgozott. Ma, 73 évesen sem unatkozik: ő a 2017-es vb úszóeseményeinek versenyigazgatója.

"2004-ben lettem a LEN úszó bizottságának tagja, rá egy évre pedig megbíztak a margitszigeti junior Európa-bajnokság versenyigazgatói teendőivel. Azóta négy felnőtt és két junior Eb-n töltöttem be ezt a posztot" - jelentette ki Tóth Ákos.

Turi György 37 éves úszóedzői pályafutása elején Egerszegi Krisztina felkészítéséből is kivette a részét, majd később olyan kiemelkedő úszók mestere volt, mint az olimpiai bajnok Kovács Ágnes, továbbá Güttler Károly, Cseh László és szintén ötkarikás aranyéremmel büszkélkedő Risztov Éva. Nyolc éve a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesteredzőjeként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Polgári Tagozata kitüntetésben részesítették.

"Annak ellenére, hogy Lacika, mert Cseh Lászlót mindig is így fogom emlegetni, 2014 végén új edzőt választott magának, ma is úgy szurkolok neki, mintha az én tanítványom lenne. Sajnos nem egyszer kellett szembesülnöm azzal, hogy a versenyzőim egy része nem tart ki mellettem, de mindig volt erőm a kőbányai szakosztályunk újjáépítéséhez. Nagyszerű dolog, hogy jelenleg is remek társaság vesz körül, és Késely Ajna személyében egy gyöngyszem is akad közöttük" - mondta Turi György.

Az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes, 59 esztendős Vermes Albán 1980-ban első magyar férfiként nyert olimpiai érmet mellúszásban, miután a 200 méteres távon másodikként ért célba.

"Egerben nőttem fel, és ott mások voltak a lehetőségek, mint Budapesten. Mivel a helyi uszoda viszonylag messze volt tőlünk, csak 11 éves koromban tudtam elkezdeni versenyszerűen úszni. Onnan is sikerült magyar bajnoki címet szereznem és országos csúcsot elérnem, de ez az 1976-os olimpia előtt csak a kerettagsághoz volt elég. Olyan magasan volt a mérce, hogy Montrealba már nem jutottam el" - emlékezett Vermes Albán, aki az 1978-as világbajnokságon hatodik lett, majd Széchy Tamás keze alatt hét másodperccel javult az időeredménye, ennek lett gyümölcse a moszkvai olimpián szerzett ezüstérem.

Littomeritzky Mária három olimpián úszóként, kettőn pedig edzőként vett részt, és sok éven keresztül mesteredzőként dolgozott a BVSC utánpótlás-nevelésében. A volt úszó egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a beiktatáson, de levelében közölte:

"Örömmel csatlakozom a tagokhoz, különösen szeretett edzőmhöz, Sárosi Imréhez, és olimpiai váltós csapattársaimhoz Novák Ilonkához, Szőke Katóhoz és Székely Évához, és persze az utánam következő generációk sportolóihoz, akiknek a pályafutását már sajnos csak az újságokból és a tévéből követhettem nyomon."

Littomeritzky Mária hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy valaha a magyar úszósport legnagyobbjai között kaphat helyet, és különösen jól esik neki, hogy ennyi évvel aktív időszaka után is még ilyen nagy megtiszteltetésben részesülhet.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!