Sport

2016.12.22. 09:15

Benzemára is fáj a foga...

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Óvatos matematikai számítás segítségével is akár a dobogón is telelhetne a Fehérgyarmat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Óvatos matematikai számítás segítségével is akár a dobogón is telelhetne a Fehérgyarmat.

„Csak a szépre emlékezem.” Siti Ferenc dudorászhatja a nótát, midőn a kandalló előtt a Fehérgyarmat őszi produkciójáról ábrándozik. Szó se róla, a megyei első osztályú futballegylet olykor nagyot domborított, máskor pedig a frászt hozta a szakmai stábra – a szatmári fanatikusokra. Néhány vereséget nehezen emésztettek meg az érintettek, mindazonáltal sokak szívét megmelengetheti, különösen a repkedő mínuszok közepette, hogy a gárda több az élmezőnyben tanyázó riválisnak alaposan befűtött.

– Az ősz ismét ráment a csapatépítésre, úgy látszik, ez az én sorsom – Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője. – Tartalmas volt a felkészülési időszak viszont már akkor észleltem, hogy korántsem vagyunk készen. A bajnokság során szép fokozatosan fejlődtünk, főleg a játékot tekintve, tény azonban, hogy a papíron tőlünk gyengébb ellenfelekkel szemben annyi pontot, szám szerint nyolcat vesztettünk, hogy ezek birtokában óvatos matematikai számítás segítségével is a dobogón teleltünk volna. Ebbe inkább bele sem megyek, mert még megfájdul a fejem... A bosszankodás helyett a pozitívumokat emelném ki, mégpedig azt, bebizonyítottuk, hogy idegenben is képesek vagyunk mérkőzést nyerni. A meccsek jelentős részében megpróbáltunk dominálni, és a csapat a szezon végén markáns arculatot mutatott, minek alapján bizakodva várhatjuk a folytatást, amelynek akár kisebb „forradalom” is lehet a vége!

Siti Ferenc nem megy a szomszédba némi humorért, ami az olykor a kelletnél is komolyabban vett honi futballban felüdülésként hat. A tréner most sem tagadta meg magát, kiváltképp, amikor megpedzette, kikre fáj a foga az átigazolási időszakban.

– A magam nevében szólva, szeretnénk egy nyugodt telet. A jelek szerint távozónk nem lesz, ugyanakkor csak posztra fogunk igazolni. A kívánságlistámon Modric, Hazard és Benzema neve szerepel, minden azon múlik, az egyesületek meg tudnak-e egyezni egymással. Tavasszal kiegyensúlyozottabb teljesítményt remélek, ami nem feltétlenül a helyezésben, hanem az általunk elképzelt játék minőségében mutatkozzon meg. KM-KT

Gyarmati gyöngyszemek

A Fehérgyarmat megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói

A bajnoki állás: 7. Fehérgyarmat 7 2 6 24–20 23

Otthon: 8 5 2 1 14–7 17

Idegenben: 7 2 – 5 10–13 6

A házi góllövőlista. 7 gólos: Petrohai Miklós. 5 gólos: Petrohai Gergő. 3 gólos: Baglyos Levente. 2 gólos: Bodó Richárd, Csáki Róbert, Osváth Sándor. 1 gólos: Balogh Árpád, Imre Zsolt, Szatke Márk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!