Sport

2016.12.03. 17:19

Csipetnyi csibészség hiányzott

Nyíregyháza - Sok idő nincs a tanulságok levonására, kedden már kupameccset vív a Fatum.

Nyíregyháza - Sok idő nincs a tanulságok levonására, kedden már kupameccset vív a Fatum.

A kulcsszavak: vagányság, határozottság. Horváth András eme üzenettel küldte harcba a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapatát a Vasas elleni találkozón. Legalábbis ezt kérte – többek között – az edző. Nos, az első szettben az akarással szemernyi gond nem volt, a csibészség viszont hiányzott. A folytatásban élet költözött a nyírségi együttes tagjaiba, más kérdés, hogy mindennek dacára elúszott a mérkőzés. Mert bár a második, majd a harmadik etapban nüanszok döntöttek, mindannyiszor a fővárosiak kerekedtek felül, így a hazaiak – a címvédő Békéscsaba után – az előző évad ezüstérmesével szemben szenvedték el második bajnoki bajnoki vereségüket.

– Az első szettben valóban nem voltunk bátrak és a második és harmadik játszma végén is hasonló gond jelentkezett, amit a Vasas kihasznált – fogalmazott Horváth András, a Fatum-Nyíregyháza edzője. – Azt viszont egyáltalán nem mondanám, hogy ez krónikus probléma lenne, mivel korábban kiváltképp a Gödöllő ellen jól oldottuk meg a hasonló szituációkat, holott akkor nagyon szoros meccset vívtunk. Visszanéztem a találkozót, sok apró hibát vétettünk, ráadásul rossz pillanatban, ilyen téren javulnunk kell. A mi dolgunk, hogy ezt megoldjuk és a csapatot ne fogja meg a vereség. Sok időnk nincs, kedden újabb feladat következik.

Méghozzá az MTK otthonában, ahol a Magyar Kupa negyeddöntő első felvonásán lép pályára a Fatum.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik