Sport

2016.12.29. 09:14

Döntött a kormány a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásáról

Budapest - A kormány egyetért a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásával.

Budapest - A kormány egyetért a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásával.

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat indoklásként szerepel, hogy a sport hasznos és megtérülő társadalmi befektetés, valamint a magyar sport versenyképességének megtartása, erősítése, és az azon keresztül megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása, valamint az utánpótlás-nevelés kiemelt társadalmi érdek.

A program első ütemében jön létre a Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémia, a Budapesti Nemzeti

Kajak-kenu Sportakadémia, a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, valamint a Budapesti Nemzeti

Tornasport-akadémia.

A kormány a nemzeti fejlesztési minisztertől és az emberi erőforrások miniszterétől vár javaslatot a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia és a Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémia elhelyezésére alkalmas ingatlanokra.

A tárcavezetők feladata továbbá az akadémiák létrehozására irányuló beruházási program kidolgozása - a megvalósításhoz szükséges költségvetési támogatások bemutatásával együtt -, valamint a szakmai program és az akadémiák üzemeltetésére vonatkozó koncepció meghatározása.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!