Sport

2016.12.09. 12:08

Garantáltan nehéz feladat

Nyíregyháza - Az önbizalom-növelő győzelmek után a keleti éllovas MEAFC vendégei a Kék Cápák.

Nyíregyháza - Az önbizalom-növelő győzelmek után a keleti éllovas MEAFC vendégei a Kék Cápák.

Az utóbbi hetekben a magabiztos győzelmeket gyűjtögette a Nyíregyháza Blue Sharks. Az NB I./B csoportban szereplő férficsapat bajnoki meccsen 82–69-re nyert a Salgótarján és 86–64-re a MAFC II ellen, míg a Hepp Kupa nyolcaddöntőjében 94–65-ös sikerrel búcsúztatta a Baját.

Nem lesz egyszerű dolgunk, a védekezésre külön oda kell figyelnünk.

Siska János

A pénteki folytatásban garantáltan nehezebb dolguk lesz a Kék Cápáknak, hiszen a Keleti csoportot vezető MEAFC vendégei lesznek Miskolcon.

Otthon még nem hibáztak

– Úgy gondoltuk, hogy nagyobb ellenállásba ütközünk majd attól, mint ahogy végül a Baja elleni, edzőmeccs jelleget öltött találkozónk alakult, de az önbizalmunknak jót tett a győzelem, és a fiatalok további csapatba építését is jól szolgálta a mérkőzés – mondta Siska János, a nyíregyháziak vezetőedzője.

– Pénteki ellenfelünk, a listavezető MEAFC hazai pályán még nem kapott ki, idegenben is csak egyszer, a Tiszaújvárostól. Drahos Gábor és Szögi Ádám személyében rutinos, korábban az A csoportban is meghatározó mezőnyembereik vannak, de a csapaton belüli egyensúlyról az erős centerek gondoskodnak.

– Az utóbbi győzelmek arra adnak okot, hogy bizakodóak legyünk a mostani fellépés előtt is, de nem lesz egyszerű dolgunk, a védekezésre különösen oda kell figyelnünk.

Mivel az első helyezett fogadja az aktuális negyediket, nyugodtan nevezhetjük a pénteki mérkőzést rangadónak, amelyet a vendégek közül Oláh Zoltán kénytelen lesz kihagyni, mivel gipszbe került a keze a hétközi egyetemi-főiskolás mérkőzésen elszenvedett balesete után.

KM-BT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!