Sport

2017.01.09. 09:35

Africa Race - Szalayék egy helyet javítottak

Budapest/Tiulit - A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 10. lett a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny vasárnapi szakaszán, az összetettben pedig a 11. helyre lépett előre.

Budapest/Tiulit - A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 10. lett a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny vasárnapi szakaszán, az összetettben pedig a 11. helyre lépett előre.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a verseny mezőnye vasárnap már Mauritániában haladt, ahol a 172,5 kilométeres gyorsasági részen a magyar kettős remek tempóban hajtott, s a győztes Matthieu Serradori, Fabian Lurquin francia kettőstől csupán kevesebb mint hét perccel volt lassabb.

"A határátkelés flottul zajlott, utána viszont majdnem négy órát kellett várnunk a rajtban, ami miatt teljesen kiestünk a ritmusból. Ez csak azért volt zavaró, mert utána viszont egy rettenetesen gyors szelektív szakasz következett, amelyen gyakran közlekedtünk 180-190 kilométer per órás tempóval" - nyilatkozta Szalay Balázs.

A kamionosok mezőnyében a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik eredményt érte el, míg a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egység technikai gondok miatt nem tudott végigmenni a szelektív szakaszon.

Eredmények, 6. szakasz:

Dahla-Tiulit (össztáv: 744,42 km, szelektív szakasz: 172,54 km):

autósok:

1. Matthieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, belga, LCR30 Buggy) 1:13:52

...10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 6:46 perc hátrány

összetettben:

1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 16:23:13 óra

...11. Szalay 2:41:35 óra hátrány

kamionosok:

1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 1:18:37 óra

...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) 31:37 perc hátrány

az összetettben:

1. Karginov, Mokejev, Nyikitin 17:41:03 ó

...6. Darázsi, Szalai 16:54:23 ó h.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!