Sport

2017.03.06. 13:51

Fedett Eb - Spiriev: összességében nagyon sikeres szereplés

Budapest - Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója elégedetten értékelte az egy-egy arany- és bronzéremmel zárt magyar csapat szereplését a vasárnap véget ért belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon.

Budapest - Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója elégedetten értékelte az egy-egy arany- és bronzéremmel zárt magyar csapat szereplését a vasárnap véget ért belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon.

A szakember az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy 2000 után először sikerült egynél több érmet szereznie a válogatottnak, és a 1985-ös volt a legutóbbi olyan tető alatti Eb, amelyen a küldöttség úgy nyert több érmet, hogy arany is volt közte.

Az aranyérmet, ahogy a legutóbbi Eb-n is, az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita szerezte, míg a bronzot az ötpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi. A dobogós helyek mellett pedig a szintén ötpróbázó Krizsán Xénia negyedik helye emelkedik ki.

"Márton Anita és edzője évek óta szinte csodákat produkál" - jegyezte meg Spiriev, hozzátéve, hogy a 28 éves nehézatléta teljesítményében az a legcsodálatosabb, hogy mindig az év fő versenyén hozza a legjobbját. Márton - aki két aranyérmével a magyar atlétika legeredményesebb női versenyzője lett a fedett Eb-k történetében - ezúttal 19,28 méterrel diadalmaskodott, ami mindössze öt centivel marad el a tavalyi vb-n elért országos csúcsától.

Spiriev Attila külön méltatta a két többpróbázót, mivel mindketten egyéni csúcsokat értek el több számban és az összpontszámot tekintve is, előbbi 4723 ponttal lett harmadik, míg az U23-as Eb-győztes Krizsán 4631-gyel negyedik. A szakmai igazgató az ő versenyükkel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy az ötpróbázók mezőnye a szokásosnál sokkal erősebb volt, így még értékesebb a harmadik és negyedik hely.

"Összességében nagyon sikeres Európa-bajnokságon vagyunk túl. Nyilvánvalóan egyik szemem sír, a másik nevet, de a nevető a fontosabb" - összegzett Spiriev, aki arra utalt, hogy a csapat éremesélyesei között volt Baji Balázs is, ám a szabadtéren Eb-második gátasnak ezúttal nem jött ki a lépés, mivel már a 60 gát első körében, az elődöntőben kiugrott és kiesett.

Spiriev szerint Bajinak, aki néhány hete szerezte meg diplomáját az állatorvosi egyetemen, az utóbbi időben rengeteg feladatra kellett egyszerre koncentrálni, ezért szerinte várható volt, hogy valahol egyszer becsúszik egy hiba. Úgy látja, a kiváló gátas számára a legfontosabb, hogy jelenlegi bonyolult élethelyzetét stabilizálja, s - mint mondta - biztos benne, hogy a jövőben is fantasztikus eredményeket fog produkálni.

A 15 fős csapatból a szakmai igazgató még a női 60 gátasokat emelte ki. Kerekes Gréta és Kozák Luca is továbbjutott az előfutamból az elődöntőbe, utóbbi ráadásul első futására nem csupán nagy egyéni csúcsot (8.14 mp) ért el, hanem U23-as országos rekordot is.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!