Sport

2017.04.09. 08:41

A kipontozódás határán is kockáztattak

Nyíregyháza - Oroszlányban, de körmendi hangulatban játszott a Blue Sharks, az NB I B csoportos férfi kosárlabda negyeddöntő folytatása pénteken, hazai pályán.

Nyíregyháza - Oroszlányban, de körmendi hangulatban játszott a Blue Sharks, az NB I B csoportos férfi kosárlabda negyeddöntő folytatása pénteken, hazai pályán.

Megszakadt a kilenc győzelemből álló sorozata, egyúttal ebben a naptári évben először vesztett idegenben a Nyíregyháza Blue Sharks NB I B csoportos férficsapata. Ezzel csak az a baj, hogy már a rájátszás idejét éljük, viszont az Oroszlányban elszenvedett 97–86-os vereség még bőven javítható, hiszen a negyeddöntős párharc az egyik fél második győzelméig tart.

– Magas színvonalú mérkőzés volt, elérte az élvonal nívóját – állapította meg Siska János, a nyíregyháziak vezetőedzője, utalva arra is, hogy mindkét csapat sok taktikai elemet bevetett a pénteki összecsapáson. – A hangulat is fantasztikus volt, amolyan körmendi, de nem fogott meg bennünket, hiszen jól kezdtük a mérkőzést. Nagy kár, hogy megint faultproblémáink voltak, és nem először a bajnokságban, újra Nagy Krisztián volt az érintett. Márpedig az ő szerepe hangsúlyos a csapaton belül, a hármas-négyes poszton is jó teljesítményre képes, ráadásul rutinos, ugyanakkor, ha nincs a pályán, csak fiatallal tudjuk helyettesíteni. A harmadik negyedben kockáztattunk, négy személyi hibája volt, de úgy voltunk vele, játsszon, ameddig tud, addig lehet esélyünk a jó eredmény elérésére. Ekkor fel is zárkóztunk három pontra, de a kipontozódása után már nem volt esélyünk a győzelemre, azok után még főleg, amikor Bus Iván is kiszállt a játékból az ötödik faultja után.

Az Oroszlányt a Hepp-kupa bronzmérkőzésén, Győrben csaknem harminc ponttal verte a Blue Sharks, de ezek szerint az más műfajú mérkőzés volt, a bajnoki rájátszásban a jelek szerint sokat jelent a hazai pálya előnye.

– Figyelembe véve a kipontozódásokat, ezúttal reális eredmény született, de hazai pályán azért képesnek tartom a csapatot, hogy legyőzze az Oroszlányt – véli Siska János. – Ehhez azonban fel kell javulni Emani Gant teljesítményének is, mert az amerikai légiósunkat ilyen gyengén talán még nem is láttuk játszani, mint a mostani mérkőzésen. A párharc első meccsén még tudtunk egymásnak meglepetést okozni, innentől kezdve ez nehéz lesz, és nem is lehet más célunk, mint kiharcolni a harmadik mérkőzés lehetőségét, és a hazai meccs után megpróbálni nyerni idegenben is.

A negyeddöntős párharc második mérkőzését pénteken 16.30-kor rendezik a Continental Arénában.


Elveszítette január óta tartó veretlenségét a Nyíregyháza Blue Sharks férfi kosárlabda-csapata, amely így szorult helyzetbe került a rájátszásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!