Sport

2017.04.30. 19:39

Nyírbátori FC - Napba nézett a kapus, elúszott a két pont

Nyírbátor - Már megint szinte a lefújás pillanatáig vezetett a Nyírbátori FC a labdarúgó NB III-ban, de nem tudta megnyerni az MTK II elleni hazai mérkőzését.

Nyírbátor - Már megint szinte a lefújás pillanatáig vezetett a Nyírbátori FC a labdarúgó NB III-ban, de nem tudta megnyerni az MTK II elleni hazai mérkőzését.

Közönségszórakoztató, parádés első félidei játékot produkáltak a csapatok a vasárnapi NB III-as nyírbátori bajnokin. A technikás, sokpasszos játékot erőltető MTK II ellen villámgyors lerohanásokkal és letámadásokkal egymás után alakította ki a szinte kihagyhatatlan helyzeteit a hazai csapat, de vagy a kapus, vagy a kapufa hárított, kivéve a mellé- és fölészálló ziccereket. A kimaradt helyzetekre a koronát a 38. percben a Lakatos László által toronymagasan fölélőtt tizenegyese tette fel.

A második félidőben némileg csökkent az iram, és a bátori gólhelyzetparádé, de Terdik Zsolt futtából leadott, kapusról kipattanó lövéséből Hornyák Marcell megszerezte a megérdemelt vezetést. Ám megint büntetett a futball törvényszerűsége, egy tévesen megítélt és felívelt szabadrúgás után, az egyébként jól védő Vasas Gergő napba nézett, és máris oda lett a biztosnak hitt hazai győzelem.

NB III: Keleti csoport, 29. forduló

Nyírbátori FC–MTK II 1–1 (0–0)

Nyírbátor, 300 néző, v.: Nagy N.

Nyírbátor: Vasas G. – Szabó R., Sipos T., Benkő B., Bagi Á., Müller Zs., Lakatos L., Illés Gy. (Reznek, 64.), Terdik (Kornutjak, 90.), Hornyák M., Roszel (Bernáth M., 84.). Játékos-edző: Ambrusz Árpád.

MTK II: Varga B. – Sági, Hreljic, Széles I., Kovács B., Szabó Á., Schäfer (Szabó D., 86.), Nagy Zs., Szerencsi (Tóth-Ilkó, 93.), Bayer, Takács K. (Fehér M., 76.). Edző: Pölöskei Gábor.

Gól: Hornyák M. (77.), illetve Széles (89.). Jó: Szabó R., Sipos T., Roszel, Bagi Á., Hornyák M., illetve Varga B., Bayer, Kovács B. (Tudósító: Balla István)

Ambrusz Árpád: – Akartunk, mentünk, de valahogy ez nem volt az igazi. Bebizonyosodott, hogy egy nullás vezetésre nem lehet győzelmet alapozni.

Pölöskei Gábor: – Nem véletlen, hogy tavasszal ilyen jól szerepel a Nyírbátor, kiváló játékosokból, nagyszerűen van összerakva. Nem kis szerencsével mentettünk pontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!