Sport

2017.05.31. 14:33

Világjátékok - Ötven nappal a rajt előtt végleges az utazó csapat

Budapest - Véglegessé vált, hogy 12 sportág 58 versenyzője képviseli a magyar színeket a lengyelországi Wroclawban július 20. és 30. között sorra kerülő Világjátékokon.

Budapest - Véglegessé vált, hogy 12 sportág 58 versenyzője képviseli a magyar színeket a lengyelországi Wroclawban július 20. és 30. között sorra kerülő Világjátékokon.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szerdai - az esemény rajtja előtt 50 nappal tartott - sajtótájékoztatóján Mészáros János elnök kiemelte, hogy a tiszta sport jegyében készül a csapat, mert "nemcsak jól, hanem tisztán is kell szerepelni" a Világjátékokon. Ennek érdekében szorosan együttműködnek Tiszeker Ágnessel, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatójával.

Mészáros János úgy fogalmazott: a nem olimpiai sportágak legfontosabb versenye, az 1981 óta négyévente sorra kerülő Világjátékok jelentőségét jól mutatja, hogy rengeteg sportág szerepel a programjában.

"Közöttük mindig vannak, amelyek olimpiai sportággá válnak, s a helyükre újak kerülnek" - tette hozzá.

Bóné Zoltán főtitkár - egyben a Világjátékokon szereplő csapat vezetője - hangsúlyozta, a magyar versenyzők 12 sportágban (aerobik, uszonyos úszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda) szerepelnek. Megemlítette, hogy vannak olyanok, akiknek csak a közelmúltban sikerült megszerezniük a kvalifikációt.

"A csapat létszáma folyamatosan változott, voltak, akik bekerültek, mások sérülés miatt kikerültek a küldöttségből" - mondta a főtitkár, majd hozzátette, hogy az utazók összlétszáma 110 fő lesz, a versenyzőket a csapatiroda munkatársai, az orvosok, a gyúrók és a média képviselői egészítik ki.

Az esélyekről szólva elhangzott, hogy uszonyos úszásban Senánszky Petra - aki a magyar csapat zászlóvivője lesz a július 20-i megnyitón - világbajnokként és világcsúcstartóként száll medencébe, mellette Kosina Gergő és Kanyó Dénes is éremesélyesnek számít. Aerobikban a csapat világkupa-győztesként versenyez, erőemelésben Szabó Ágnes friss Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet, ju-jitsuban pedig Szűcs Kristóf lehet képes kimagasló eredményre. A többi sportágtól is pontszerző helyeket várnak.

A sajtótájékoztatón résztvevő versenyzők bemutatták a magyar csapat formaruháját.

A Világjátékokra utazó küldöttség ünnepélyes fogadalomtételére július 13-án kerül sor.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!