Sport

2017.06.09. 18:13

Érződött a fejlődés a teljesítményükön

Apagy - Az apagyi és nyírbátori asztaliteniszezők is indultak a ceglédi versenyen.

Apagy - Az apagyi és nyírbátori asztaliteniszezők is indultak a ceglédi versenyen.

A Dunán inneni egyesületek újonc és serdülői játékosai számára Cegléden rendezték meg a II. osztályú területi ranglistaversenyt, amely az országos rangsor szempontjából is pontokkal „fizetett”.

Az Apagy SE hét versenyzővel képviseltette magát, és közülük mindenki kitett magáért. Érmet is szereztek, méghozzá az U13-as lányok között az elődöntőig jutó Hanustyák Fanni jóvoltából bronzot. Fanni a serdülők között is veretlenül zárt a csoportjában, így főtáblás lett, ott viszont már nem tudta kiharcolni a nyolc közé jutást. De így is ranglistapontokkal gazdagodott, miként az U13-ban és serdülők selejtezőjében mérkőzést nyerő Polgári Zsófia és a serdülőknél Majláth Virág.

Nem sok hiányzott az éremhez a Hanustyák Fanni, Majláth Virág párosnak a serdülők között, ahol a negyeddöntőben szenvedtek vereséget. Ugyanitt szépen teljesített, de a csoportjában ragadt a Polgári Zzófia, Sarka Angelika duó. Az apagyi serdülő fiúk közül Jászter Bálint, Hanustyák Csaba és Polgári Balázs is a csoportjában ragadt, miként párosban a Polgári, Hanustyák és a Jászter, Grigoropoulus Péter (utóbbi kispesti játékos) alkalmi duó is, de valamennyiőjük teljesítményén érződött a fejlődés.

Nem hiányozhattak a mezőnyből a Nyírbátori ASE játékosai sem. Közülük Macos Valentina U13-ban felkerült a főtáblára, ugyanez nem sikerült Nagy Hannának, aki U11-ben is hasonlóképpen járt. A fiúk U11-es mezőnyében Macos Nikola túljutott a csoportkötön, majd a nyolcaddöntőben elvérzett, Baracsi Máté pedig meccset nyert a selejtezőcsoportjában, de nem jutott tovább. Kettejük közül U13-ban ugyancsak Macos Nikola jutott az egyenes kieséses szakaszba, de a nyolc közé jutásért újfent kiesett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!