Sport

2017.06.14. 08:41

Fogarasi Zoltán a Sényő edzője!

Sényő - Többet, jobbat akarnak. Ez egyértelmű. A Sényő-Carnifex ugyanis a hatodik helyen zárta a legutóbbi bajnoki évadot, holott a megyei első osztályú futballcsapatot előrébb, jóval feljebb szerette volna látni a táblázaton a vezetőség.

Sényő - Többet, jobbat akarnak. Ez egyértelmű. A Sényő-Carnifex ugyanis a hatodik helyen zárta a legutóbbi bajnoki évadot, holott a megyei első osztályú futballcsapatot előrébb, jóval feljebb szerette volna látni a táblázaton a vezetőség. A történtek után benne volt a pakliban, hogy Ember Roland távozik a kispadról, az elöljárók pedig mással képzelik a folytatást. Nos, a felek a lehető legbékésebben váltak el, ami az egyesület hírnevét ismerve abszolút nem meglepetés.

Időközben arra is fényt került, hogy a következő szezonnak Fogarasi Zoltán irányításával „fut neki” az együttes, amelytől – nem titkoltan – nagy domborítást várnak. Olyannyira, hogy nagy erők összpontolulnak a cél érdekében. Szinte borítékolható, hogy a sényőiek felettébb acélos játékoskerettel próbálják megvalósítani tervüket.

– Megtisztelve érzem magam,hogy rám esett a sényői vezetők választása, hiszen komoly tradíciókkal rendelkező klub vezetőedzője lehetek – közölte Fogarasi Zoltán. – Az egyesület céljai határozottak és egyértelműek, amelyek teljesen összeegyeztethetőek a saját edzői céljaimmal is. Hiszek benne, hogy közös erővel újra magasabb szintre emeljük majd a helyi labdarúgást. Ehhez azt gondolom,hogy minden olyan feltétel adott,amivel a július elején induló felkészülés során megteremthetjük egy sikeresnek remélt szezon alapjait.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!