Sport

2017.07.09. 11:48

Százszázalékos maradt Sallai Zoltán

Nyíregyháza - Sallai Zoltán valamennyi egyéni mérkőzését megnyerte az asztaliteniszezők NB III-as csapatbajnokságban.

Nyíregyháza - Sallai Zoltán valamennyi egyéni mérkőzését megnyerte az asztaliteniszezők NB III-as csapatbajnokságban.

Mind a hetvenkét egyéni mérkőzését megnyerte a csapatbajnokság során, így aztán százszázalékos mérleggel zárt az NB III-as küzdelemsorozat Észak-alföldi csoportjában Sallai Zoltán. Tetejében a Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza SE csapatával még bajnoki címet is szerzett, így aztán tökéletesen alakult a számára a bajnokság.

A pingpong viszonylag kortalan sport, az egyik bölcsesség szerint meg kell találni a megfelelő osztályt, hogy a sportoló igazán örömét lelje benne. Ezek szerint Sallai Zoltán rátalált az NB III-ra, hogy hosszú pályafutása során először hibátlanul zárjon egy teljes bajnoki évadot?

– Azért az előző évben két osztállyal feljebb, az NB I-ben sem volt még olyan rossz a mutatóm – utalt Sallai Zoltán arra, hogy nem az eredményesség kajtatása áll a váltása mögött. – Gyerekkori csapattársaim, barátaim hívtak, hogy segítsek nekik megnyerni a bajnokságot, a hívó szóra pedig nem lehetett nemet mondani. A bajnokság előtt megfordult a fejemben, hogy akár elérhetem a százszázalékos mutatót, de nem görcsöltem rá az egészre, az utolsó fordulókban sem éreztem nyomást amiatt, hogy mi van, ha mérkőzés veszítek. Volt néhány döntőszettes meccsem, de olyan nem, amikor meccslabdája lett volna az ellenfélnek. A bajnokság elején letudtuk a nehezebb összecsapásokat, az első forduló első meccsén, Nyírmadán majdnem kikaptam, de úrrá tudtam lenni a helyzeten, amit a deréksérülésem váltott ki. Ebben az osztályban is vannak nagyon jó játékosok, így azért sokszor meg kellett szenvedni a sikerekért.

Sallai Zoltán csapattársai is igen aktívak voltak, hiszen a csoport teljesítménylistájának negyedik helyén Király Csaba végzett (45 meccs/41 győzelem), Joó Zoltán (66/50) pedig nyolcadik lett. A dobogóra felfért egy másik szabolcsi játékos is, hiszen a nyírmadai Pacuk Péter (72/67) volt a harmadik legeredményesebb játékos a ligában.

A nyíregyháziak a bajnoki címmel feljutottak az NB II-be. Ott is meg lehet ismételni ezt a fajta egyéni remeklést?

– Miért is ne, bár most látatlanban azért aláírnám, ha öt vereség alatt zárnám a bajnokságot – felelte Sallai Zoltán, aki bér nem látszik annyinak, de már elmúlt 50 éves, így a veterán versenyeken is kategóriát váltott, ötvenedik születésnapját pedig azzal ünnepelte, hogy korosztályában megnyerte a magyar bajnokságot. – Az NB II nyilván erősebb bajnokság, de azon leszek, hogy minél eredményesebb mutatóval zárjak ott is.

Sallai Zoltán civilben pedagógus, a tanév második félévében „átigazolt” a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános iskolába és Gimnáziumba. Sikerült már megfertőzni a gyerekeket a pingponggal?

– Még nem, mert ahhoz kellenek eszközök is, de tervbe vettük, hogy meghonosítjuk az asztaliteniszt az iskolában – így Sallai Zoltán. – A gyerekek azért olykor készültek belőlem, mert utalva arra, hogy legyőztem már Klampár Tibort, kérdezgették, hogy tényleg vertem már meg világbajnokot is... Edzősködéssel egyelőre a Necc-Eissmann megyei bajnokságnál szereplő csapatánál foglalkozom, az ő játékosaik még a tanulási fázisban tartanak, ezért kevesebb sikerélmény éri őket, de a lelkesedésük és az akaraterejük dicséretes.

És nem mellesleg olyan embertől tanulják a játékot, aki egy osztállyal feljebb egy évig veretlen maradt.

KM-BT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!