Sport

2017.07.12. 08:53

Új edző, felvillanyozódó tarpaiak

Tarpa - Csank János szakmai tanácsadó mellett Márton István tölti be a tréneri tisztséget.

Tarpa - Csank János szakmai tanácsadó mellett Márton István tölti be a tréneri tisztséget.Már nem hat az újdonság erejével a tarpaiak nagy dobása: miként azt korábban részletesen taglaltuk, Csank János személyében felettébb neves szakmai tanácsadót „igazoltak”. A megyei első osztály aktuális idényének újoncként nekirugaszkodó futballcsapat tehát minden tekintetben alaposan felkészül a rajtra, immár az is bizonyos, hogy Márton István edző irányításával. A tréner hivatalosan kinevezése megtörtént, aki olybá fest, a keret valamennyi eddigi tagjára számíthat a folytatásban.

Magyarán távozó nincs, sőt, a vezetőség a megyei harmadosztályú együttest indít a következő bajnoki évadban. Ugyanakkor friss szerzeményekről egyelőre nem szivárgott ki információ, hogy az ilyenkor megszokott szlogent idézzük: ez ügyben javában tartanak a tárgyalások. Annyit szellőztettek meg csupán az illetékesek, hogy maximum négy játékos érkezhet...

Idevágó információ, hogy a Tarpa – a tervek szerint – pénteken szeretné játszani a hazai mérkőzéseit. A villanyfényes meccsek alighanem kuriózumot jelentenek nem csak mifelénk, egyébként is az amatőr szférában.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!