Sport

2017.07.21. 09:04

Záhonyban nem lesz csapat!

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Geszteréd is „kiszállt” a megye kettőből, létszámfeltöltés után indulhat a Máriapócs és a Kocsord.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Geszteréd is „kiszállt” a megye kettőből, létszámfeltöltés után indulhat a Máriapócs és a Kocsord.

Összeállt a megyei első, illetve másodosztályú labdarúgó-bajnokságok mezőnye. Az „élvonalban” semmi meglepő nem történt, valamennyi feljutó együttes – Dombrád, Kótaj, Tarpa – vállalta az indulást. Ugyanakkor a másodosztályban már akadtak érdekességek... Legfőképpen az, hogy a patinás múltú Záhonyi VSC nem nevezett (sőt, a megye háromra sem...), így a felnőttcsapat gyakorlatilag megszűnt! Ezt azért kevesen hitték volna. Ugyancsak „kiszállt” a Geszteréd, holott a gárda kiharcolta a bennmaradást az előző évadban.

A megye három bajnokai, vagyis a Nyírtelek, Biri, Gergelyiugornya, Jánkmajtis és a Hodász viszont kivétel nélkül felsorakoznak az augusztusi rajtra. Kiesett a Tiszadob, Nagydobos, Újdombrád, míg a Pap már korábban bedobta a törülközőt – akárcsak egy fokkal feljebb, a Szakoly. A létszámfeltöltés jóvoltából a Máriapócs, valamint a Kocsord szerzett jogot az indulásra.

KM-KT

Megyei bajnokságok

Kelet Takarék megyei I. osztály

Baktalórántháza, Balkány, Dombrád, Fehérgyarmat, Kótaj, Mándok, Mátészalkai MTK, Nagyecsed, Nagyhalász, Nyírgyulaj, Rakamazi Spartacus, Sényő-Carnifex, Tarpa, Tiszavasvári, Tuzsér, Vásárosnamény.

II. osztály

1. csoport: Apagy, Biri, Encsencs, Gávavencsellő, Ibrány, Kállósemjén, Kemecse, Levelek, Máriapócs, Nagykálló, Nyíribrony, Nyírlugos, Nyírtelek, Ramocsaháza, Terem, Újfehértó.

Nyírerdő-csoport: Ajak, Demecser, Fényeslitke, Gergelyiugornya, Gyulaháza, Hodász, Kék, Ladányi TC, Nyírkarász, Nyírmada, Őr, Pátroha, Rohod, Tiszakanyár, Tiszaszentmárton, Vaja.

Kelet-Magyarország-csoport: Beregdaróc, Csenger, Csengersima, Jánkmajtis, Kocsord, Kölcse, Mérk-Vállaj, Milota, Nábrád, Nyírcsaholy USE, Nyírmeggyes, Szatmárcseke, Tiszakóród, Tisztaberek, Tyukod, Vámosoroszi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!