Sport

2017.10.06. 09:20

Elhúzott mézesmadzag és elemi érdek a megyei labdarúgó első osztályban

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Rangadók az élcsoportban, egymással hadakozó kiesés ellen küzdő csapatok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Rangadók az élcsoportban, egymással hadakozó kiesés ellen küzdő csapatok.

Lassan, de biztosan szökik a Sényő-Carnifex. Az, persze már a rajt előtt benne volt a pakliban, hogy a nyáron acélos játékoskeretet verbuvált egyesület rátenyerelhet a bajnoki címre, így az eddig történtekben az égvilágon semmi meglepő nincs. Talány annyi, hogy az utóbbi időben már megizzasztani sem igen sikerül a valamennyi meccsét behúzó, nyolc fellépésen csupán három gólt „benéző” Sándor-legénységet. A sényőiek ezúttal a Mátészalkával tusakodnak, és a felek eddigi szereplését tapasztalva a partira érdemes 2,5 fölötti gólátlagot tippelni – ha lenne ilyen lehetőség... Illetve van, de nem itt.

Ugyanakkor, tehát vasárnap Nagyhalászban éles csörte bontakozhat ki: az ötödik helyen táborozó házigazda a kissé megtorpant, mindazonáltal így második Nyírgyulajjal vív rangadót. A vendégeknek nem árt vigyázni, mivel a Halász mellett a Mándok és most már a Vásárosnamény is egyre feljebb kacsingat. Jóllehet, utóbbi két egylet idegenben kényszerül domborítani. Különösen a beregiek feladata ígérkezik rázósnak, elvégre Nagyecseden könnyű megégni, ráadásul a táblázaton hatodik Ádámszki-brigád előző három összecsapásán hét pontot kaszált. Igaz, a Dudás-alakulat még szebb sorozatot épített, zsinórban háromszor győzött – elhúzzuk tehát a mézesmadzagot, ebből ütős kis meccs kerekedhet.

Immár az új edzőre, Pók Csabára vár a nemes feladat, hogy meglódítsa a Kótaj beragadt szekerét. A sereghajtó gárda Tiszavasváriban rugaszkodik neki ama vállalkozásnak, hogy nyerjen – ez idáig ugyanis erre hiába ácsingózott. A látogatóknak elemi érdeke fűződik a minél sikeresebb alakításhoz, annál is inkább, mert a közvetlen riválisok közül a Tuzsér és a Rakamaz éppen egymással csatázik, akárcsak a Fehérgyarmat és a Balkány – az alsóházból kitörni vágyó csapatok tehát így vagy úgy, pontokat kasszíroznak majd...

Az ugyancsak csávában lévő Dombrád a tarpai túrát teljesít, ami megint csak az a kategória, amelyből bármi kisülhet. Bár a hazaiak nyilván úgy vannak vele, nem szívesen szúrnák el annak esélyét, befurakodjanak az élcsoportba. Márpedig – a fentiekből kiindulva, a rangadó jellegű mérkőzéseket tekintve – erre komoly sansz mutatkozik.

KM-KT


Szakvezetői várakozások: 9. forduló (kezdés: 15, ifi: 13)

Szombat

Baktalórántháza (9.)–Mándok (3.)

Gebri Pál, baktalórántházi edző: – Ha következő ellenfelünk is annyi helyzetet tud kialakítani ellenünk, mint legutóbb a Mátészalka, és mi is annyi lehetőséget tudunk kidolgozni, mint azon a meccsen, akkor elégedett leszek... Szeretnénk feledtetni a Rakamaz elleni korábbi hazai botlásunkat szurkolóink előtt, ami azonban nem lesz egyszerű az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező, masszív vendégcsapattal szemben.

Dancs Béla, mándoki edző: – Bízom abban, hogy szombatra minden játékos hadrafogható lesz, mert a bajnokságnak ezen szakaszában mindenkire szükség van. Ráadásul egy-két ember azt hiszi, hogy betonbiztos helye van a kezdőben...

Tiszavasvári (10.)–Kótaj (16.)

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Nagy veszély hordoz magában mikor a sereghajtót fogadod hazai pályán, pláne, ha éppen edzőváltás történt az ellenfélnél. Ilyenkor mindenki hazai győzelmet vár, ami ha bekövetkezik az rendben van, viszont ellenkező esetben óriási blamáról beszélnek. A mi esetünkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy pontokat hullajtsunk, főleg nem hazai pályán.

Pók Csaba, kótaji edző: – Kaptunk egy feladatot, amit igyekszünk megoldani. De ahhoz még keveset dolgoztunk együtt, hogy többet tudjak mondani.

Tarpa (7.)–Dombrád (15.)

Márton István, tarpai edző: – Járjunk tovább a saját útunkat, próbálunk hétről hétre fejlődni, szeretnénk szombaton győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat. Még, ha tudjuk is, nem lesz egyszerű.

Kozma Zsolt, dombrádi edző: – Nem csak beregi szilvapálinkával szeretnénk hazatérni a mérkőzés után...

Tuzsér (12.)–Rakamaz (14.)

Antal István, tuzséri edző: – Sokat küzdöttünk, dolgoztunk azért, hogy elérjük a liftet, beszálltunk, most már felfelé szeretnénk haladni.

Varga Attila, rakamazi edző: – A 7XL-es zakót, amit legutóbb kaptunk, csak úgy tudjuk „méretre szabni”, ha pontot, pontokat szerzünk a hét végén.

Nagyecsed (5.)–Vásárosnamény (4.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: – Az egyik legjobb támadószekcióval rendelkező csapat érkezik hozzánk, ezt a feladatot meg kell oldanunk. Másfelől, most már hazai pályán is azt szeretnénk nyújtani, amit tudunk, ebben az esetben szép este elé nézünk.

Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – Az Ecsed – „Ádó” vezetésével – évek óta meghatározó tagja a bajnokságnak. Mondhatjuk, a helyezések alapján rangadó vár mindkét csapatra. Jelenlegi pozíciónk nem rossz, de remélem játékosaim még többre vágynak és ennek szellemében lépnek pályára.

Vasárnap

Sényő-Carnifex (1.)–Mátészalkai MTK (8.)

Sándor Tamás, sényői edző: – Alig várom már, hogy Misi bácsival és az egykori debreceni ifista játékosokkal találkozzak.

Opre Mihály, mátészalkai edző: – Nem egy célért küzd a két csapat. Szerintem a Sényő megnyeri ezt a bajnokságot, ugyanakkor a mi fiatal együttesünk a bennmaradásért harcol, ezzel együtt megpróbálunk tisztes eredményt elérni.

Cellspan-Balkány (13.)–Fehérgyarmat (11.)

Mirgai László, balkányi edző: – Más választásunk nincs, minthogy a győzelembe meneküljünk.

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Szeretnénk folytatni október havi veretlenségi sorozatunkat, ugyanakkor az ősz legnehezebb mérkőzésére számítok – érhető okokból. Az elmúlt vasárnap játékunk mutat valami fényt, kérdés, hogy a kijárat felé indulunk, netán a barlang falának ütközünk. Egyébiránt a héten minden eshetőségre felkészülünk.

Nagyhalász (5.)–Nyírgyulaj (2.)

Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – A bajnokság egyik legjobb csapata látogat hozzánk. Sajnos. lesznek hiányzóink, de nem lehet más a célunk, mint győztesen elhagyni a pályát.

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Az otthon elhullajtott pontokat egy masszív, jó csapattal szemben kellene bepótolnunk. Nem egyszerű a feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!