Sport

2017.10.17. 13:32

Stockholmi tenisztorna - Fucsovics Márton főtáblára jutott

Budapest, Stockholm, Nyíregyháza - Fucsovics Márton főtáblára jutott az 589 ezer euró (181 millió forint) összdíjazású stockholmi keménypályás férfi tenisztornán, miután második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben.

Budapest, Stockholm, Nyíregyháza - Fucsovics Márton főtáblára jutott az 589 ezer euró (181 millió forint) összdíjazású stockholmi keménypályás férfi tenisztornán, miután második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben.

A világranglistán 103. játékos hétfőn az amerikai Tim Smyczekkel (193.) találkozott, s az első szettben rögtön az elején elnyerte ellenfele szervajátékát, majd ezt az előnyt megőrizve hozta a játszmát. A másodikban aztán esélyt sem adott riválisának, aki játékot sem tudott nyerni ellene, így Fucsovics mindössze 54 perc alatt hozta a mérkőzést.

A nyíregyházi teniszező ellenfele a főtáblán a dél-koreai Csang Hje On (54.) lesz, várhatóan kedden 13.30 óra körül.

"Igazából mindegy is, hogy kit kaptam volna a főtáblán, mert nagyon erős ellenfelek jöhettek volna szóba, még azok is, akik a selejtezőből érkeztek. Stockholmban most harmadszor próbálkoztam a főtáblára jutással, és először jártam sikerrel" - nyilatkozta Facebook-oldalán Fucsovics. "Tudom, hogy ezzel most virtuálisan a 96. helyen állok, de egyrészt nem győzöm hangsúlyozni, az a célom, hogy az év végére legyek biztosan a top százban, másrészt, még nagyon a hét eleje van, sokan versenyeznek majd a következő napokban, így a helyezés még változhat" - tette hozzá.

Eredmény, selejtező, 2. forduló (a torna honlapjáról):

Fucsovics Márton (1.)-Tim Smyczek (amerikai, 8.) 6:4, 6:0

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!