Sport

2017.11.07. 08:35

A csengeriek éjjel voltak legények a gáton

Csenger - Megérte a hosszú gyűrődés: Gyömrőn nyert és maradt az élen a Csenger.

Csenger - Megérte a hosszú gyűrődés: Gyömrőn nyert és maradt az élen a Csenger.

Gyenge négy órás buszozás után, a fedélzeten a negyvennegyedik születésnapját ünneplő csupa szív kapussal, Szabó Józseffel esett be a Csenger NB II-es futsalcsapata Gyömrőre. A bajnokság bája, hogy a gyereket már elringatták, a családfők pedig két sört már bizton legurítottak, amikor a szatmáriak pályára léptek, a rendkívül szurkolóbarát, no meg a látogatók számára roppant ,,előnyös,, időpontban - hétfő este 21 órakor. De legalább megérte a gyűrődés, a Szilágyi-alakulat biztosan nyert. Holott a Pest megyeiek vérbeli hazai együttesnek számítanak, eleddig egyszer buktak otthon. A csengeriek az első félidőben ágyaztak meg hetedik sikerüknek, miközben Szilágyi László azzal a kuriózummal szolgált, hogy a becserélését követően három másodperc múlva gólt szerzett! A szünet után pedig a duplázó Pálfi István taszította végleg a mélybe az ellenfelet.

Aminek jótékony hatásaként a vendégek változatlanul az élen posztolnak, bár éppenséggel hátra nem dőlhetnek, mert a Kazincbarcikai Ördögök és a Dunakeszi lőtávolon belül „settenkedik”. Azért ilyen szereplés mellett a hajnali csengeri hazatérés is elviselhetőbb... Ha már éjjel legények voltak a gáton, nappal kijár némi szusszanás.

A regionális bajnokságban ötödik mérkőzését is megnyerte, így továbbra is makulátlan mérleggel trónol a táblázat tetején a Nyírbátor. A harmadik vonal hét megyei csapatot felvonultató csatározásában a Futsal Nyíregyháza tartozik még a legjobbak közé, amely a negyedik helyen táborozik.

KM-KT

Futsal

NB I., 6. forduló

További eredmény: Aramis–Rába ETO 2–9, Dunaferr–DEAC 5–3. Korábban játszották: Ferencváros–Nyírgyulaj 3–0, Bőny–Haladás 1–4.

Az állás: 1. Berettyóújfalu 15 pont, 2. Győr 13 (30–18), 3. Dunaferr 13 (24–18), 4. Haladás 12, 5. Veszprém 9 (17–10), 5. Haladás (14–13), 6. Aramis 6 (19–22), 6. Ferencváros 6 (10–13), 7. DEAC 6 (15–24), 8. Nyírgyulaj 6 (15–24), 9. Aramis 6 (21–?36), 10. Bőny 0.

NB II., Keleti csoport, 9. forduló

Gyömrő–Csenger Futsal 2–4 (1–3)

Gyömrő, 80 néző, v.: Kiss G., Rábel.

Csenger: Szabó J. – Pankotai I., Pálfi I., Balogh Á., Bodó R. Csere: Juhász S. (kapus), Katona P., Orosz F., Mándi L., Rigó A., Osváth S., Gaál K., Szilágyi L. Edző: Szilágyi Sándor

Gól: Pálfi I. 2, Mándi L., Szilágyi L.,

További eredmények: Corvotas Gödöllő–Berettyóújfalu II. 2–4, Kazincbarcikai Ördögök–Rubeola-Csömör 9–5, Gyöngyös–Újpest 5–4, Kecskemét–Dunakeszi 3–6, Vác–Kincsem Lovaspark 1–5.

Az állás: 1. Csenger 22 pont, 2. Kazincbarcikai Ördögök 21, 3. Dunakeszi 20, 4. Rubeola-Csömör 17, 5. Kincsem Lovaspark 16, 6. Kecskemét 15, 7. Berettyóújfalu 12 (27–19), 8. Gyömrő 12 (33–32), 9. Gyöngyös 10, 10. Újpest 6, 11. Corvitas 4, 12. Vác 2.

Regionális bajnokság, 7. forduló: Tarpa–DEAC 10–13, Gyulaháza–Nyírbátor 6–8, DSI-SI–Nyírkarász 10–2, Futsal-Nyíregyháza–Levelek 1–5, MEAFC–Dream Car-Cigánd 5–3.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!