Sport

2017.11.03. 09:13

A szertáros is jobban akarja a sikert, mint néhány futballista?

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Több csapat számára meleg a pite, ősszel másodszor váltott edzőt a Dombrád.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Több csapat számára meleg a pite, ősszel másodszor váltott edzőt a Dombrád. Abban, hogy tíz egységnyire hízott a Sényő-Carnifex előnye, a melyei első osztályú bajnokság immár toronymagasan uraló futballcsapat közvetlen riválisai is ludasak. Mert miközben a Sándor-legénység megingathatatlanul halad előre, a közvetlen vetélytársak mágnás módjára herdálják a pontokat. A második helyen nyomuló Nyírgyulaj például legutóbb nem bírta otthon legyűrni a Fehérgyarmatot, holott a felek között – legalábbis a táblázat alapján – meglehetősen nagy a különbség. Arról nem beszélve, hogy a dobogóért hajtó Mándok és Nagyhalász ikszelt az egymás elleni partin, ami újfent a sényőiek malmára hajtotta a vizet.

Annak a gárdának, amely ezúttal a Tarpával szembeni hazai fellépésen védheti meg makulátlan mérlegét, miközben a Gyulajnak meleg perceket tartogathat a nagyecsedi túra. Noha éppenséggel a szatmáriak sem brillíroznak saját katlanjukban – annál inkább idegenben. Ugyancsak rázós lehet a mándokiak számára a balkányi portya, mivel a házigazda feltámadt poraiból: legutóbbi két meccsét kapott gól nélkül nyerte meg. Az elitbe bebetonozott, felettébb kiegyensúlyozottan muzsikáló Nagyhalász az utolsó helyen ragadt Kótajjal csatázik. Mindazonáltal az esélyekkel óvatosan illik bánni, a kótajiak két hete Sényőn igencsak kitettek magukért. Bár a vereséget nem úszták meg.

Ha Kozma Zsolt elmúlt heti nyilatkozatából indulunk ki, akkor a Dombrád is forró a pite. Legalábbis az edző arra célzott, hogy a vezetőség és a szertáros is jobban akarja a sikert, mint néhány futballista... Kemény szavak, amit ékesen cáfolhatnak az érintettek – Tuzséron. Más kérdés, hogy a tréner már nem érintett a folytatásban, a dombrádiak újabb váltás mellett döntöttek. Másodszor a szezon során, Kató István után Kozma Zsolt is távozott a kispadról és egyelőre házon belül oldják meg pótlását. Ettől még igaz, a Tisza-parti csapatok randiján nem babra megy a játék, főként a látogatók kerülhetnek nagy csávába.

Miként a Fehérgyarmat–Rakamaz mérkőzésre is szóról szóra ezt írhatjuk. Mindkét brigádra ráfér a győzelem: a hazaiak szeptember 3-án, a Tiszavasvári ellen diadalmaskodtak utoljára, míg a vendégek öt hete „éhezik” a sikert. Ami azt illeti, éppenséggel a Mátészalka is öt találkozót bukott el zsinórban, az edzőváltás sem hozta meg eddig az áttörést, ráadásul a vásárosnaményi kaland meglehetősen kacifántosnak, magyarul roppant „húzós” feladatnak ígérkezik.

KM-KT

Szakvezetői várakozások: 13. forduló (kezdés: 13, ifi: 11)

Szombat

Baktalórántháza (11.)–Tiszavasvári (9.)

Gebri Pál, baktalórántházi edző: –Újabb nehéz mérkőzés következik, de remélem, a balszerencsés sorozat végre megszakad.

Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Az eredményes szereplés reményében utazunk Baktalórántházára, ahol szeretnénk javítani eddigi teljesítményünkön.

Vásárosnamény (5.)–Mátészalkai MTK (12.)

Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – A Rakamaz ellen bebizonyítottuk, hogy számunkra nincsenek könnyű mérkőzések. Ez sem ígérkezik annak, mert a Szalkának is vannak remek játékosai, a tabellán elfoglalt helyezése szerintem csalóka. Ennek ellenére a győzelem érdekében lépünk pályára, mert szeretnénk tapadni az élmezőnyhöz.

Plesu Ádám, mátészalkai technikai vezető: – Jó erőkből álló, masszív csapathoz érkezünk, és bár rendkívül rossz passzban vagyunk, a pontszerzés reményében lépünk pályára, mert vészesen közelednek a mögöttünk álló csapatok felénk.

Tuzsér (10.)–Dombrád (14.)

Antal István, tuzséri edző: – Megpróbáljuk meglovagolni azt a lehetőséget, amit az elmúlt heti idegenbeli győzelemmel megteremtettünk magunknak, céljaink elérése érdekében feltétlenül szükség van erre a három pontra.

Tóth János, dombrádi egyesületi elnök: – Először is szeretném megköszönni Kozma Zsolt munkáját, de azt gondoltuk, ismét váltani kell. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, úgy érzem, most már a becsületünkért is harcolni kell! Mindent meg fogunk tenni a pontszerzés érdekében.

Nagyecsed (7.)–Nyírgyulaj (2.)

Ádámszki Róbert, nagyecsedi játékos-edző: – Két dolog miatt kell izgulnunk. Egyfelől erős csapat érkezik hozzánk, másrészt hazai pályán játszunk...

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Újabb nehéz idegenbeli mérkőzés előtt állunk. Nagy fordulatra lesz szükség, hogy pontot szerezzünk.

Vasárnap

Sényő-Carnifex (1.)–Tarpa (6.)

Sándor Tamás, sényői edző: – Amióta Tarpán hoztak egy döntést, sokkal masszívabbnak tűnik a csapat. Kevés gólt kapnak, ugyanakkor, ha a Dombrádon látott formát nyújtjuk, tovább menetelhetünk.

Márton István, tarpai edző: – A legutóbbi csata következményei miatt egész héten kevesen tudtunk edzeni... Meglátjuk, mennyi bevethető játékosom lesz, ráadásul olyan csapat otthonában lépünk pályára, amely jó NB III-as állománnyal rendelkezik. Minden megteszünk a tisztes helyt állás érdekében.

Fehérgyarmat (13.)–Rakamaz (15.)

Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – Egy régi dakota közmondás szerint, melyet előbb találtam ki, az idegenbeli küszködös ikszeknek akkor van értelme, ha hazai pályán lehengerlő játékkal, a hosszabbításban szerzett góllal egy nullra nyersz.

Szász Simon, rakamazi megbízott edző: – Megpróbálunk most már pontot, pontokat szerezni, mert nagyon ránk férne a siker.

Cellspan-Balkány (8.)–Mándok (4.)

Mirgai László, balkányi edző: – A múlt héten Mátészalkán végre úgy futballozott a csapat, ahogy mindig szeretném, ehhez arra is szükség volt, felépüljenek a sérültek. A dobogóra pályázó Mándok ellen csak akkor lehet esélyünk, ha ismét ilyen bátran és kreatívan fogunk játszani.

Dancs Béla, mándoki edző: – A Nagyhalász ellen nem csak két pontot vesztettünk, néhány játékost is... Nem a legjobb periódusban találkozunk a feljövőben lévő Balkánnyal, amellyel alighanem kemény csörtét fogunk vívni.

Nagyhalász (3.)–Kótaj (16.)

Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – Hazai pályán természetesen nyerni szeretnénk, de nem hinném hogy könnyű dolgunk lesz.

Pók Csaba, kótaji edző: – A múlt heti fiaskó után remélem, sikerül rendezni a sorokat és megfelelő hozzáállással tisztes eredményt tudunk elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!