Sport

2017.11.15. 14:23

Hazai tornák várnak a Bozsik Akadémia fiataljaira

Nyíregyháza - A karácsonyi ünnepség a Continental Arénában lesz.

Nyíregyháza - A karácsonyi ünnepség a Continental Arénában lesz.

A tréningek és a bajnokik mellett három nagy eseményre is készülnek a Bozsik Akadémiánál, amiről Németh Károly szakmai vezető számolt be a Szpari klubházában rendezett tájékoztatón.

- Immár hagyományosnak mondható a Bozsik Kupa, hiszen idén harmadszor rendezzük meg- kezdte Németh Károly. - Most szombaton a nyolc, vasárnap a kilenc, a következő hétvégén előbb a tíz és majd a tizenegy évese fiatalok kapnak lehetőséget a Filó Focicsarnokban. Szeretnénk szélesíteni az alapokat és két-két csapatot indítunk minden korosztályban, hogy minél többen játszhassanak, hiszen nem az eredményességen van a hangsúly.

- December második hétvégéjén a tizenkét és tizenhárom éveseknek rendezünk mini tornát az örökösföldi pályán és a Városi Stadionban. Komoly ellenfelekkel, úgy mint Vasas, Újpest, Debrecen, Csíkszereda. A nagypályára készülő tizenhárom évesek ezzel zárják az évet. Amennyiben még ilyenkor is van lehetőségünk játszani, akkor éljünk is vele.

A harmadik eseményünknek van a legnagyobb hagyománya, az idei karácsonyi ünnepségnek december huszadikán a Continental Aréna ad majd otthont. A csarnok technikai feltételi remek lehetőségeket tud biztosítani egy ilyen eseményre, amelyen több mint háromszáz fiatal lesz ott és mindenki kap majd ajándékot .

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!