Sport

2017.11.08. 18:40

Red Bull Air Race - Június második felében lesz a budapesti verseny

Budapest - Június második felében rendezik Budapesten a világ legjobb műrepülő-pilótáinak részvételével a Red Bull Air Race sorozat jövő évi negyedik versenyét.

Budapest - Június második felében rendezik Budapesten a világ legjobb műrepülő-pilótáinak részvételével a Red Bull Air Race sorozat jövő évi negyedik versenyét.

A szervezők sajtószolgálatának szerdai közleménye szerint a magyar fővárosban június 23-án és 24-én kerül sor a viadalra, melynek során az elmúlt évekhez hasonlóan a Duna felett, a Parlament előtt mérik össze tudásukat a pilóták.

A szezon nyolc futamból áll, a februári, abu-dzabi szezonnyitót követően a mezőny először látogat majd el Franciaországba, a cannes-i tengerpartra. Egy később kijelölendő európai helyszín után a negyedik állomás lesz a budapesti, majd egy még nem pontosított ázsiai helyszín után Kazanyban láthatja a közönség a sorozat szereplőit. Októberben Indianapolisban rendeznek versenyt, s a 2018-as idény novemberben Ázsiában zárul.

A 2005-ben útjára indított sorozatot a világ leggyorsabb versenyének is nevezik. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, majd hat év szünet után 2015 óta rendeznek versenyeket.

A Red Bull Air Race jövő évi versenynaptára:

február 2-3.: Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi

április 21-22.: Franciaország, Cannes

május 26-27.: Európa

június 23-24.: MAGYARORSZÁG, BUDAPEST

augusztus 4-5.: Ázsia

augusztus 25-26.: Oroszország, Kazany

október 6-7.: Egyesült Államok, Indianapolis

november: Ázsia

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!