Sport

2017.12.15. 16:07

A nyíregyházi edző előtt kinyílt a Barca titkainak kapuja

Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége.

Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége.

Jó tanács kapusedzőknek: ha valaki egy továbbképzésen találkozik az FC Barcelonánál dolgozó kollégájával, és az segítséget kér tőle az egyik gyakorlat bemutatásához, akkor mindenképpen jelentkezzen. Mert még az is lehet, hogy meghívást kap a katalánok utánpótláscentrumába, a messzeföldön híres La Masiába, hogy néhánynapos tanulmányúton vegyen részt. A szerencse ilyen módon érte utol Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia vezető kapusedzőjét.

– Júniusban a lengyelországi Brzegben vettem részt egy tanulmányúton, és ott a Barcelona U16-os csapatának kapusedzője, Xavi Ferrando kért segítséget a jelenlévőktől az egyik gyakorlatának bemutatásához – mesélte a történteket Tuska János. – Persze, hogy jelentkeztem, kiválasztott, és a végén közölte, hogy ezt egyszer majd meghálálja. Este beszélgettünk, akkor megkért arra, hogy a májusi madridi konferencia szakmai anyagát küldjem át neki, majd október közepén megérkezett a meghívó a Las Masiára.

Erre nem lehetett nemet mondani, így Tuska János számára három napon át kitárult az a világ, amely csak nagyon kevesek előtt nyílik meg. A helyzet komolyságát érzékelték a nyíregyházi akadémiánál és a Spartacusnál is, így aztán a kapusedző nem üres kézzel érkezett a világ egyik legjelesebb utánpótlásműhelyébe. A La Masia szinte egy erődítmény, ahova az ott futballozó gyerekek szülei keddenként csak fél órára mehetnek be.

A három fő összetevő

– Vendéglátóm előre közölte, hogy három fő összetevője van annak, hogy a Barcelonánál profi szintű játékosokat neveljenek – folytatta Tuska János. – Az egyik a minőségi edzésmunka, a második a nyugodt körülmény, a harmadik az orvosi háttér. A szakmai munkáról mások is meggyőződhettek már, a körülményekről annyit, hogy minden a Barcáról szól, most épül egy háromezres stadion az utánpótlás legfelsőbb korosztályának, a La Masiában pedig kilenc Camp Nou-méretű és -minőségű edzőpálya áll a rendelkezésre. A luxust teljesen nélkülözik, a kollégiumi szobák emeletes ágyakkal vannak berendezve, televízió csak a közösségi terekben található. Az orvosi létesítmények viszont szigorúan titkosak, oda „külsős” nem teheti be a lábát. Ugyanakkor a hangulat nagyon családias, feszültségnek semmi nyoma, holott a gyerekek is jól tudják, hatalmas esélyt kaptak az élettől. Ezzel nem élnek vissza, hiszen a belső motivációjuk is hatalmas.

Pályán az összes korosztály

Tuska János rácsodálkozhatott arra, hogy az alsóbb korosztályokban csak napi egy edzés szerepel a programban, este hét órától, addig mindenki el tudja végezni az iskolával kapcsolatos teendőit. A fél órás közös konditermi edzés után másfél óráig valamennyi korosztály együtt gyakorol a pályákon, a legnagyobb taktikai fegyelem mellett, az edzőknek szinte fel sem kell felemelniük a hangjukat. A kapusedzők rendelkeznek egy elszeparált területtel, ahol külön foglalkozhatnak a kapusokkal az edzés első húsz-harminc percében. A Barca stílusához igazodva nem meglepő, hogy lábbal ők is olyannyira magabiztosak, hogy a mezőnyben is megállnák a helyüket.

Megleshette Messiéket

No de vajon a kint töltött három nap során meg lehetett-e lesni a Barca világsztárjait, szem elé kerültek-e Messiék?

– A Murcia elleni kupameccs visszavágója előtt éppen ott edzett a felnőttcsapat, olyan szintű biztonsági készenlét mellett, hogy meg sem lehetett közelíteni őket – így Tuska János. – A látogatói kártyákkal rendelkezők öt percig nézhetik őket, de addig semmi komoly nem történik, majd Ernesto Valverde vezetőedző sípjele után mindenkit megkérnek, még a Barca TV stábját is, hogy hagyják el a területet.

A folytatás? Szó esett erről is, és nem kizárt, hogy tavasszal egy hétre több nyíregyházi edző is visszatér a La Masiára, hogy egy teljes heti programot tanulmányozni tudjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!