Sport

2017.12.22. 09:30

Nem hoztak szégyent Vásárosnaményra

Vásárosnamény - A Vásárosnamény őszinte támadó focira törekedett, csak a Sénypő szerzett több gólt a csapatnál.

Vásárosnamény - A Vásárosnamény őszinte támadó focira törekedett, csak a Sénypő szerzett több gólt a csapatnál.

A Vásárosnamény már a rajt előtt nagy csapás érte, elvesztette Farkas Bélát. A szakvezető halála okozta megrázkódtatás közben a megyei első osztályú futballcsapat legtapasztaltabb játékosa, Balogh Gyula kísérelte edzőként megoldani a nem éppen hétköznapi, egyben embert próbáló feladatot. A gyász sem odázhatta el azonban, hogy a vezetőség megtegye a szükséges lépést, így még az idény elején Dudás Zoltán „kapta kézbe” a beregi együttest. Az új tréner pedig becsülettel eleget tett küldetésének: a Namény tartósan beékelődött az élcsoportba.

– A második forduló után kaptam egy nem akármilyen feladatot, amelyet mindenképpen kihívásnak tekintettem – ecsetelte az eseményeket Dudás Zoltán, a Vásárosnamény trénere. – Szó se róla, nem sok időnk volt az ismerkedésre. Azt tapasztaltam, hogy csapatomat a tavaszi jó teljesítmény után nem vették fél vállról az ellenfelek. Természetesen nem mindegyik mérkőzésünk alakult, úgy ahogy szerettük volna, itt gondolok a két döntetlenünkre és a Nyírgyulajjal szembeni hazai vereségünkre. Viszont akadtak olyan meccsek, amelyekre szívesen emlékszünk, így a Nagyhalászban, miként Nagyecseden aratott idegenbeli győzelem,, amit különösebben nem kell megmagyarázni, mindemellett hazai pályán több nagy különbségű sikert arattunk. Próbáltunk őszinte támadó focit játszani, már amikor az ellenfeleink is engedték, ezt támasztják alá, hogy a Sényő után mi szereztük a legtöbb, harminckilenc gólt. Szerintem ennek tudható be, hogy több gólt kaptunk a kelleténél. Érdekes hogy idegenben is ugyanannyi pontot szereztünk, mint a hazai pályán.

Mindez kiváltképpen annak tükrében üdvözítő, hogy kerek egy esztendővel ezelőtt meglehetősen „necces” volt a szituáció. Konkrétan az utolsó heklyen vesztegelt a Vásárosnamény. Ehhez képest...

– Az ötödik hely reális eredmény, még akkor is, hogy a csapatban maradt öt-hat pont, de aki ismer tudja, hogy maximalista vagyok, így maradt egy kis hiányérzetem – fogalmazott Dudás Zoltán. – Úgy gondolom, hogy az ifjúsági- és a felnőtt csapatunk sem hozott szégyent a városra. A fiúk nevében is szeretném megköszönni Filep Sándor polgármester úrnak, vezetőségünknek és mindazoknak, akik segítették eredményes munkánkat.

KM-KT


Naményi natúrszelet

A Vásárosnamény megyei I. osztályú csapatának bajnoki mutatói

5. Vásárosnamény 15 8 2 5 39–26 26

Hazai pályán: 7 4 1 2 24–12 13

Idegenben: 8 4 1 3 15–14 13

Házi góllövőlista. 13 gólos: Deskó Dávid. 6 gólos: Nagy Dávid. 5 gólos: Lizák Bence. 4 gólos: Mándi László. 3 gólos: Illés Péter. 2 gólos: Bancsi Gábor, Sebestyén Gergely. 1 gólos: Balogh Gyula, Danku Attila, Fejes János. Öngól: Klepács Krisztián (Sényő-Carnifex)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!