Sport

2018.01.20. 09:56

Most világbajnok akadt a horogra

Nyírbátor - Majoros Bence a budapesti World Tour-versenyen először játszhatott döntőt az U21-esek között.

Nyírbátor - Majoros Bence a budapesti World Tour-versenyen először játszhatott döntőt az U21-esek között.

Hagyomány, hogy Budapesten rendezik az aktuális esztendő első World Tour-versenyét, amelyen 150 ezer dollárt osztottak szét. És úgy tűnik, abból is tradíció lesz, hogy Majoros Bence, a nyírbátori nevelésű játékos valami nagyot domborít a versenyein.

Az elmúlt évet azzal fejezte be, hogy a világ teljes élmezőnyét felvonultató magdeburgi versenyen sztárok egész sorát búcsúztatva bejutott a legjobb 32 közé, ahol csak az azóta világelsővé váló Dimitrij Ovtcharov állította meg. Bence a budapesti tornán a férfi egyes mezőnyében ezúttal nem jutott tovább a selejtezőcsoportjából, mert az arról döntő meccsen veszített kortársával, a szlovén Darko Jorgic ellen, akivel rendszerint váltakozó sikerrel veszi fel a harcot.

A Borussia Dortmund játékosa párosban is indult, méghozzá a dán Anders Lind oldalán. Az első fordulóban hangzatos sikert arattak, hiszen legyőzték a 2013-as világbajnok (!) tajvani párt. A meccs kicsit elhúzódott, így a következő fellépés előtt nem maradt sok idő, holott ott sem akárki várt Bencéékre, hanem a 41 évesen is klasszisnak számító, többszörös Európa-bajnok fehérorosz Vladimir Szamszonov és párja, Pavel Platonov. Tőlük aztán szoros küzdelemben kaptak ki.

Világbajnokverés ide vagy oda, Bence az U21-esek mezőnyében alkotta az igazán maradandót. Bejutott a döntőbe, karrierje során először. Méghozzá úgy, hogy a világranglistán a 193. helyen állva több magasabban jegyzett játékost is legyőzött, így az első helyen kiemelt cseh Tomás Polanskyt (116.), majd az elődöntőben a francia Joe Seyfriedet (175.) is. A döntőben aztán a tajvani Lin Jü-csü (134.) jobbnak bizonyult, de a döntővel véget ért szereplés így is karriercsúcs.

És azzal sem ért véget a verseny Majoros Bence számára, amikor már nem maradt több meccse, mert a hátralévő napokban remek partnerekkel edzhetett, és készülhetett a következő feladatokra.

World Tour: 1. állomás, Budapest

Férfi egyes

Selejtező. 29. csoport: Majoros B.–Tauber (izraeli) 4:3, –Jorgic (szlovén) 2:4. A csoport végeredménye: 2. Majoros Bence 1 győzelem – nem jutott a főtáblára.

Férfi páros

Selejtező. 1. forduló: Lind, Majoros (dán, magyar)–Csen Csien-an, Csüang Csi-jüan (tajvani) 3:2. 2. forduló: Platonov, Szamszonov (fehérorosz)–Lind, Majoros B. 3:1.

U21 férfi egyes

A 16 közé jutásért: Majoros B.–Hohmeier (német) 3:1. Nyolcaddöntő: Majoros B.–Bertrand (francia) 3:1. Negyeddöntő: Majoros B.–Polansky (cseh) 3:0. Elődöntő: Majoros B.–Seyfried (francia) 3:2. Döntő: Lin Jün-csü (tajvani)–Majoros B. 3:0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!