Sport

2018.03.30. 08:20

Az újonc sem segített az Újváros ellen

Nyírgyulaj - A rájátszás második mérkőzését is elbukta a Nyírgyulaj.

Nyírgyulaj - A rájátszás második mérkőzését is elbukta a Nyírgyulaj.

A Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapata a rájátszás második körében azzal a Dunaferrel gyürkőzött. amelyet alapszakaszban játszott két meccs során egyszer sem tudott legyőzni. A nyírségiek ezúttal vethették be először harmadik ukrán szerzeményüket, Anton Klushint, akinek – két korábban már harcba dobott honfitársával ellentétben – a csütörtök esti összecsapás előtt érkezett meg a játékengedélye. Egyelőre még róla szólt a meccs, amely ráadásul balul sült el a házigazda számára. A Duna-partiak ugyanis kicsikarták a győzelmet, akik végig vezettek, a hazaiak pedig hiába kapaszkodtak, a pontmentés sem sikerült. Így Lovas Norbert együttese a Berettyóújfalu után ezúttal is az Újvárossal szemben is sikerélmény nélkül maradt.

- KT -


Futsal

NB I., A csoport, 2. forduló

Nyírgyulaj KSE–Dunaferr 2–3 (1–2)

Nyírbátor, 300 néző, v.: Szabó F., Takács I.

Nyírgyulaj: Pallai G. – Angyalos A., Sánta J., Nagy I., Siska G. Csere: Opre R. (kapus), Szlivcsenko, Klushin, Faragó L., Kerti L., Gömze A., Skorov, Vass O., Nagy B. Játékos-edző: Lovas Norbert.

Gól: Gömze A., Faragó L., illetve Hosszú Á. 2, Németh P.

További eredmény: Ferencváros–Berettyóújfalu 4–5

A csoport állása: 1. Berettyóújfalu 12 pont, 2. Dunaferr 7, 3. DEAC 4,, 4. Nyírgyulaj 3, 5. Ferencváros 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!